OLYKOR…
Olykor szükségünk van a sérülésekre,
Így szenbesülünk a határainkkal!
Szeged, 2014. 01. 18.
A NAGYSÁG ÁTKA…
A nagyság átka, hogy mennek össze a dolgok! S
Szeged, 2014. 01. 19.
REMÉNYTELENSÉG TÁBOR
A két világi cimbirám:
A szegénység és a keserűség, ej;
Befizetett egy reménytelenség
Nevezetü táborba, hej.
Igen hosszú volt és kemény, jaj;
Nehezen bírtam, de hál Istennek, már vége…
Ez már nem szar!
A megpróbáltatások enyhébbek lettek,
Hisz új jövő elé tekintek családommal
És alkotott démonaimmal...
Szeged, 2014. 01. 20.
KÉNE, DE NEM…
Csokorba gyűjteném verseimet,
Visziont boncolni kéne e teljes művet.
Vetem a gondolatot, magára hagyom,
Utókor legalább súlyátol remeghet nagyon.
Szeged, 2014. 02. 02.
DERMESZTŐ HIDEG…
Dermesztő hideg reggelre ébredt a város,
A járdák járhatatlan…, fagyott-sáros.
Még jó, hogy két farmer van rajtam,
Meg kabátom is papírral bélelt,
Batyummal útra kélek,
Bár „Retek” barátom alvásra kérlelt.
Aludjon az ki álmos te mocskos,
Kartonod min fekszel úgy is foltos.
Foltos a hugytól és a szartól, mibe’ temetkezel,
Kelj fel gyorsan, a pillant vesz el!
Jer velem cimbora, keressünk egy jobb helyet,
Hol nem kartonra mocskolsz, s moshatsz is kezet.
Legyint a jószág, leszarja fejem,
Elborul elmén, megindul a kezem.
Ütöm ahol érem ezt a mocskot,
Megölöm, s elveszem tőle az összes gombot!
Ennek már úgy sem kell, lesz mivel fizetnem,
Viszem a bakancsát, a kabátját…, megérdemlem: kivertem!
Mindig az erősebb állat marad életben,
Ez az utca törvénye…, lehetet volna más: én kérleltem.
Csak magára vethet ez az ostoba féreg,
Helyette a menzán így többet kérek.
Senki se tudja ki ez, engem sem ismer senki,
Összekötni minket nem tudnak…, Police, fuck you!
Ennyi!
Van még itt ilyen dög, mint mi rengeteg,
Valaki majd rendezi a tetemet.
Ha meg itt marad, az sem izgat igazán,
Imát mormoljanak érte a Punkok, várja már a kazán.
Füstként szálljon fel az égbe hamvai,
Nem fog hiányozni keserű szavai.
Van nekem is keserűségem, hordom is magamon,
Öt év együttlét elég is volt, leszarom!
Megindulok tervezett utamra,
Tán’ megérkezek oda vénséges koromra.
Ha meg nem, az se baj,
Engem is így intézzen el valaki: na az már karaj!
Szeged, 2014. 02. 07
ODA ADOM…
Oda adom másnak kajám megnemmajszolt tetejét,
Török kenyeret tenyeremből leteszem magam mellé.
Évelődve elveszik kiknek kell,
Letolják keserűen nehézkes semmiséget.
Tenni?
Igen!
Nem merek...
Kegyetlen némber rettegésben nevelt.
Tótágast tartok kurta alamizsnáért,
Ttekerem magam még Gerlice elég.
Gémes-kúton nem merek keringőzni,
Instabil lábaim megadást terem.
Meddig gurul lópatkóm?
Mért tettem magam mássá?
Árpád dolgos serege, elillanni innen nem mer?
Rengeteg galnd dúdol lent,
Teszik ki innend démoni intelmeik.
Köszönim, megvagyok...
Koronám megkopott.
Tanulni innend dedó, óvakodj jobban némber,
Rémséges sorsod döl le elém...
Minek kell?
Levele!
Elég!
Szeged, 2014. 02. 11.
SZÓVÁLTÁS
Faszfej: csak a gyengék szerelnek le a honvédségtől, meg a senkik.
Én: hmmm...
Faszfej: ezért nem jutottál itt semmire, majd a tescóban, ott szarért-hugyért karriert futhatsz az őrök közt, még én missziókba járok milliókért.
Én: lehet, hogy így kesz, sőt remélem. Gondolj csak bele, te bejössz vásárolni és ismerve milyen féreg vagy, lopni fogsz. én megfoglak, rendőrt hívok rád, és miattam méltatlanság miatt kibasznak a seregből!
Faszfej: ...
Én: látod, ez vagy!
Szeged, 2014. 02. 14.
Ó, BOLDOG ÓRA…
Ó, boldog óra, alátévén föld alá!
Mindenkinek, ne nyugodjatok:
Démonok kiket elnyomtatok
Kopár szívük bosszúdalt dalol.
Diadalt ülnek majdan rajtatok
S immár lesújt mérges pallósuk
Minden mi szép néktek
Véget ér, s lőn halál.
Lásd, én más vagyok mit a többi
A Pokol szült e földre, hiába temettek…
Visszatérő vírusként eléd állva
Seregemmel elvégezvén a tervet!
Szeged, 2014. 02. 19.
ÖSSZEFOGLALÓ
Nem kértem, de megszülettem,
Ezzel a tettel sorsom megpecsételtem.
Teher lett az élet, mi oly nehéz…
Apám kezdte rám róni, s tette rám kezét.
Óvoda, válás, majd iskola…
Ez lett a szegénység záloga.
Mellette a teher maradt, ragadt, tapadt,
Árnyékként követ…, a rossz bennem dagadt.
Iskolás évek, szörnyű (emlék)képek,
Mindig más voltam, ez a végzet!
Fájt, de ez maradt, meg a sok szúrós tekintet,
Apám miatt van ez…, különc útra vittek!
A sport, meg pár fickó lett csak barát
Pár év alatt ez tőlem szép szám,
Gyúrtunk meg harcoltunk,
Minden nap meghaltunk!
S mint Főnix, hamvainkból feltámadtunk,
Szegénység s reménytelenség lett várunk.
Anyám, nagyszüleim, mostohaapám
Munkálkodtak, de Sátán is ott volt: hallottam szavát!
A Penát, meg a Papírost is felfedeztem,
Rajta szavakat (gondolataimat) feljegyeztem.
Kiírni kezdtem magamból a mérget,
S ezzel elkövettem pár vétket.
Voltak szerelmek is, mik buktak állati voltom miatt,
Isten folyamatosan büntetett, mert emiatt párszor kiakadt!
Voltak nehéz, nagyon nehéz időszakok…
A karmám s sorsom vonzza ezt, ez vagyok!
Pécsi évek sem voltak jobbak,
Magam mentem, magam voltam,
Helyt, ha álltam csak magamnak…
Magamnak köszönhetem, senki másnak!
Magánélet depresszióba süllyedt,
Gyűlöletem s őrületem tetőfokon…
Megszülettek démonaim és egyéb szörnyek.
Engedni tőlem őket sosem fogom!
Budapest, Budapest, de csodás…
Valakinek biztos, itt sincs útitárs.
Itt lettek barátok, s szerelem is:
Kriszta Mégis úgy véltem, semmisem tiszta.
Majd elvégezvén
Rendőr sulit,
Jött más szerelem: Mariann Happy lett minden…
A szép jövőben hittem.
Szigetszentmiklósi jard lett otthonom,
A sok mocskot az utcán fogdosom.
Majd a jóból rossz lett
S a sors újra mélyre tett.
Leszereltem a korrupció és az igazságtalanság miatt,
Velem jött a Nő, de kár volt, ő is csak szívat.
Alantas munkák tömkelege, megcsalás
S ámítás, majd kialudt a láng: Vége!
Távozott a „Nagy Ő”, szívemen lett egy kő,
Mit idővel elhajítottam, majd kikupálódtam.
Családi balhék jöttek sorra,
Testvér volt ezek okozója.
Leszarom, hisz van apja, meg anyja,
Majd megoldják, van nekem is bajom…
Az élettől kérés nélkül folyamatosan kapom.
„még a végén élvezni is fogom!”
Meguntam a körülvevő mocskot,
A szegénység távozásra sarkal,
Magyar Honvédség tárja ki kapuját,
Nem sejtettem, hogy belelépek megint a szarba!
Szentendre pár éve még elment valahogy,
Úgy éreztem számítok, most már tudom: dehogy!
Ott ismerkedtem meg Pankámmal
S más kilátások jöttek számításba.
Otthagytam Szentendrét, Hódmezővásárhelyre mentem,
Boldogságot most már nem egyedül keresem.
Lakodalom, közös élet, megérett a gyümölcs…
Pici-Pucika közénk megérkezett!
A dolgok állása itt sem a mi oldalunkra hajtott,
Sajnos a múltam követet, elért, megragadott…
Húzott lefele, levegőt venni is nehéz,
Gyűlölni kezdtem megint, hogy egye meg a penész!
Peremre kerültem, mink megannyi társam,
Hiába csúsztunk-másztunk abban a kibaszott sárban.
Hozadéka a megalázás, a kiközösítés lett,
A reménytelenség rajtam ismét úrrá lett!
Elvárás tőlem százötven százalék, misszió érte nulla,
Sokszor kívántam azt, hogy legyek már a föld alatt hulla.
Lettek variálva helyek, beosztások, hátha jobb lesz minden,
Az árvíz elvitte a reményt, hiába is bízva hittem.
Most GYED-es apukaként próbálom
Megállni helyem a családban,
Szövöm terveim, hogy szabaduljak a sok féregtől…
S seggem nyalás után fulladjanak a szaromban!
Szeged, 2014. 02. 20.
A HARCOS…
A harcos, miután megérik s mesterré válik,
Hiába is vágyakozik régi önönmagára.
Ő, aki akkor volt, többé soha nem lehet már!
Felelősséggel tartozik a tanítványaival szemben,
Hisz a tanulóból már tanító vált!
„a fáról a vén levelek lehallanak, de
idejében új levél nő azon ágra, de
soha nem lesz olyan mi anno volt!”
Szeged, 2014. 02. 24.
A KEDVESSÉG NEM A KENYEREM!
Ma ismét az urinépet szolgáltam, a muszáj rákényszerít,
Kell a munka, kell a velejáró pénz, de
A kedvesség nem lesz a kenyerem!
Sosem volt, ezt nem bírom magamra kényszeríteni.
Mogorva orkként megcsinálom amit kell,
Aztán fizessenek, felejtsenek!
Szeged, 2014. 02. 28.
SZERELEM (II.)
A szerelem veszekedés nélkül megpenészedik!
Szeged, 2014. 03. 07.
NE KERESD A HIBÁKAT
Az életben ne keresd a hibákat, csak fogadd el a történéseket!
Engedd a Chi áramlását, tiszteld a jelenéseket;
S így a bajban is szilárdan állhatsz, mint egy szikla!
Szeged, 2014. 04. 22.
A HIT…
A hit az egyetlen olyan mese, amit
Gyereknek és felnőttnek egyaránt be tudnak adni!
Szeged, 2014. 04. 23.
KICSINÁL AZ ÁLET…
Kicsinál az élet, meg a cimborája: az ártatlan szegénység.
Fáradok a hétközi napokban, a hétvégibe meg belehalok.
Hétfőnként születek újjá s szolgálom családom.
Szolgálom hogy mindennapi böjtjük kellemesebb legyen.
Hősök már nincsenek, csak emberek,
Kik sűrűn madárlátta étellel lepik meg gyermekeiket hazaérve a munkából.
Én is ilyen vagyok: egy senki, ki tesz, meg elbukik.
Isten áldjon meg így tovább!
Szeged, 2014. 04. 26.
ÉN…
Én, aki másnak született;
Én, akit emiatt megannyiszor megaláztatok;
Én, kitől elfordultatok;
Én, ki mindig csak magamra számíthatok.
Én, ki kerestem az utam, s meg is találtam!
Én, ki már nem sajnálkozik;
Én, aki módot talál halálotokra;
Én, kit ezután boldogság vár!
Szeged, 2014. 04. 26.
ÖSSZEMOSÓDVA
Összemosódik bennem a múlt, a jelen és a jövő,
Már azt sem tudom, hogy hol vagyok...
Olykor itt, s néha ott.
Talán beteg vagyok?
A cég ahol dolgozom: a család,
Néha úgy érzem nem elégedett...
Pedig robotoltam mindig,
Hajtok a jövőben is...
Mégis úgy érzem,
Szabadulni akarnak tőlem!
Katyvaz a fejemben, a lelkemben, a maradék szívemben,
A csekély érzelem mi még van bennem...
Lassan elillan, megszűnik a térben.
Bejutok a fénybe? Kellő alázattal, görbítem a teret és az időt,
A jó, s rossz belőlem már rég kinőtt.
Magamra hagytak, üres hüvely...
Csak annyit hallottam:
- tűnj el! Így kell történnie?
Szeged, 2014. 05. 09.
Elragad magával...
Mikor már úgy érzem, hogy elragad magával a keserűség és a reménytelenség,
Amit az életem és egyéb külső tényezők (Magyar Honvédség terhes keresztje) produkál...
Ezt én úgy hívom: szegénység.
Alászállok lelkem poklába, hogy erőt merítsek a mindennapokhoz,
Nem törődve magammal, csak a családdal.
Nem érdekel, hogy soha nem kaptam esélyt a jobb életre,
Nem érdekel, hogy 1000x többett kell tennem dolgokért,
Csak az érdekel, hogy nekik minél kevesebbet kelljen szűkölködniük.
Szeged, 2014. 05. 19.
EGY HARCMŰVÉSZ LELKE
A tóba dobott kő, magbolgatja a tavat, fodrozódik annak felszíne,
Bármit is próbálunk ezellen teni. Kis idől múltán magátol lenyugszik s kisimúl felszíne.
Viszont ne feledjük, hogy a kő amit beledobtunk az benne van.
Ilyen a harcművész lelke, minden misztikum elhagyásával!
Szeged, 2014. 05. 30.
HALÁLCSOKOR SZÖSSZENETEKBEN
Voltál,
S elmúltál.
Az utóbbival
Nagy örömöt Okoztál!
Felkelt a Nap,
Lelkem mégis
Nyugodni tér
S viszi vele testem
Az életem véget ér!
Egészségben
Soha nem éltél,
Betegség volt
Otthonod.
Mikor Halál eljött
Mosolyogtál,
Karod széttárva
Magadhoz ölelted.
Végre véged!
Szeged, 2014. 05. 30.
AZ ÉLETÜNK SORÁN…
Az életünk során elénk gördülő
Akadályok mindig semlegesek.
Csak rajtunk áll, hogy
Pozitívan vagy negatívan
Jövünk ki belőlük!
Szeged, 2014.05. 31.
GAZDAGOKHOZ
Nem azért gyűlölöm a fajtátokat,
Mert mindenetek megvan,
Hanem azért mert kibasszott
Seggfejek vagytok!
Szeged, 2014. 06. 07.
MI A BAJ VELEM?
Ez egy újabb filozófiai kérdés,
Amit felteszek magamnak.
A tegnapi munkám elgondolkodtatott, hisz
Keresem a válaszokat bizonyos dolgokra.
És itt jön ez a kérdés, hogy mi a baj velem?
Szeged, 2014. 06. 08.
LEHET, HOGY…
Lehet, hogy csak érzelmi pótlás?
Ejnye, hogy ha így van!
Lehet, hogy csak egy ámítás?
Ejnye, hogy ha így van!
Amikor már azt hittem Nem érint több érzelem,
Idestova két éve Keresem utam szüntelen.
Ó, hogy mégis eljött…
Lehet, hogy csak érzelmi pótlás?
Ejnye, hogy ha így van!
Lehet, hogy csak egy ámítás?
Ejnye, hogy ha így van!
Szeged, 2014. 09. 02.
AMI SZÉP…
Ami szép a szemnek,
Az öröm a szívnek
S olykor teher a pénztárcának!
Szeged, 2014. 09. 26.
KAPOTT BÓKOK
Ritka pillanat, mikor jó dolog
Történik velem!
Jate Club történet:
Az egyik pultos lány azt mondta, hogy
Én vagyok a kedvenc kidobója, mert
Nem nyomom magam a lányoknak,
Teszem a dolgom és ennyi.
Én azt mondtam neki, hogy
Nemcsak a nőknek áll jól a hallgatás,
Hanem a paliknak is.
Illetve én dolgozni járok ide, nem csajozni!
Retro Club történet:
Úgyszintén egy pultos lány
Megkérdezte tőlem, hogy
Én mindig mogorva vagyok?
Én mosolyogva mondtam neki, hogy
Többnyire igen, hisz nem az öröm hajtott
Az effajta munkára!
Ő annyit mondott, hogy tetszik neki
A mosolyom, így többet jár felém, hogy
Mosolyokat lophasson tőlem.
Bevallom jól estek-e bókok, hisz
Már rég nem volt részem bennük!
Szeged, 2014. 09. 27.
MINDEN ÉJJEL…
Minden éjjel tanúbizonyságot nyer,
Az, amiért annyira Gyűlölöm az emberi lényt:
Az hogy, gusztustalan egy faj A miénk!
Szeged, 2014. 10. 04.
BOLDOG VAGYOK…
Boldog vagyok, hogy
Nyomorultnak születtem,
Nehogy már minden klappoljon
Ebben az életben.
Boldog vagyok, mert
Tudom, ez változni nem fog,
Bár teszek érte, hogy jobb legyen, de
Tudom, ez nagyon is felesleges!
Boldog vagyok, hogy
A főállás mellett
Éjszakában is kell robotolnom, hogy
Legyen mit tenni az asztalra.
Boldog vagyok, mikor
Kijönnek a számlák és
Nem tudom fizetni, hisz
Annyira jól megy.
Boldog vagyok, hogy
Minden vágyam teljesült,
Nincs semmiért panaszkodnom…
Bár nem az én vágyam volt a szegénység.
Szeged, 2014. 10. 14.
OLY SOKAT VOLTAM…
(csokorban)
Oly sokat voltam csendben, hogy
Elfelejtettem kötetlenül beszélgetni.
Oly sokat voltam egyedül, hogy Elfelejtettem jól érezni magam.
Oly sokat voltam démonok közt, hogy
Én is egy lettem közülük.
Oly sokat voltam szegénységben, hogy
Már elképzelni sem tudom a jólétet!
Oly sokat voltam őrületben, hogy
A pusztításon kívül, máson nem jár az eszem.
Oly sokat voltam távol szeretteimtől, hogy
Már nem emlékszem rájuk, a szeretet kikopott,
Mint egy használt szőnyeg.
Oly sokat voltam a gyűlölet erdejében, hogy
Minden pozitív érzelem bennem megsemmisült.
Csak a gyűlölet és undor maradt!
Szeged, 2014. 11. 09.
ISMÉT EGY MAGAMRÓL
Nyugodtnak tűnő szemeim,
Fáradt s megtört lelket takar.
Igazzá vált a mondás:
„a látszat csalóka kifejezés!”
Álarcom mögül nézek a jövőbe,
Bár tudom felesleges!
Szeged, 2014. 12. 07.