VISSZATÉRSZ, HA FÚJ A SZÉL
(Máté Katalinhoz)
Az ő szíve pihen, az enyém vérzik;
A fájdalmat csak az élők érzik.
Elfelejteni téged soha nem lehet,
Hisz te voltál a jóság s a szeretet.
Magaddal vitted a fényt, a meleget;
Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.
Köszönöm neked, hogy az enyém voltál;
Életedben értem fáradoztál.
Áldjon meg az isten, Legyen áldott, békés pihenésed.
Elcsitult a szív mely értem dobogott;
Pihen a kéz, mely értem dolgozott.
Szívemben a mosolyod örök, akár a gyászom;
Számomra te örökké élsz és visszatérsz, ha fúj a szél.
Csak fúj és süvit a szél;
Fázom majd, ha hozzám ér.
A hangod többé nem hallom már,
A múltam és a jövőm romokban áll.
Nem kelt fel téged se, könny se szó;
Az élet ily kegyetlen s múlandó.
Elmentél, mert menned kellett,
A halállal senki nem ellenkezhet.
Most a képeken látom az arcodat,
Nekem rólad ez maradt.
Szívemben a mosolyod örök, akár a gyászom;
Számomra te örökké élsz és visszatérsz, ha fúj a szél.
Nagydorog, 2001. 01. 05.
BŰNÖS VAGYOK
Most én szólok hozzátok Istennek gyermekei;
Én kit bolondnak tart a nép, mert más a nézetem.
Ne haragudjatok rám, de érzéseim,
Lehet bizonyság, és felnyitják szemetek.
Nem vagyok szónok, sem költő kinek írása arany,
Inkább a rossz, a megtestesült gonosz.
Bűnös vagyok, mert megszülettem;
Bűnös vagyok, mert még élek;
Bűnös vagyok, mert rosszat tettem;
Bűnös vagyok, mert jót is cselekedtem.
Nagydorog, 2001. 02. 24.
MENNY VAGY POKOL?
Életem értelmét kerestem, s gondolkodtam rajta sokat.
Utam során tanácsot a halál és a keserűség adott.
Tanácsuk a másvilág volt, hol
Dante nyitotta a pokol kapuját.
Várták, hogy átlépjek rajta, de valami megállított.
Talán Isten szavai zúgnak fülembe, vagy a Sátán mámorit, hogy
Tovább bolondítson, s játszhasson velem?
Nem tudom!
Döntenem kell!
Menny vagy pokol?
Pécs, 2001. 03. 12.
EZ VAGYOK ÉN I.
A józanság megint és a szeretet idilli mámora leng körbe;
…
Hirtelen megszűnik minden.
Ez csak álom volt?
Megdörzsölöm fáradt szemem:
Látom Fortunát.
Undorral fordul el tőlem, mert gyenge vagyok.
Szavai kitérnek állati mivoltomra, származásomra,
Vagyoni helyzetemre.
Összetörtem.
Lelkemben egyre jobban ég a gyűlölet tüze,
Ami tomboló viharba csap át, de köszönöm neki.
Ő legalább kimondta, hogy mi vagyok én.
Pécs - Nagydorog 2001. 03. 16.
HOZZÁD SZÓLÓ ÉRZELEM
A szívem meghasad, mert nem vagy velem;
Nincs több remény, mert nem fogod kezem.
Méltatlan napok visszatérnek újra;
Szívemben a hasadék fájdalomnak kútja.
Hiába hívlak nem lehetsz velem;
Hiába kérném, nem fogod kezem.
A testem testedre vágy;
A szám, pedig csókodra vár.
Meg nem szűnő gondolat az agyamban te lettél;
Fájdalmamon szerelmeddel segíthetnél.
Pécs, 2001. 03. 22.
TE ÉGI TÜNEMÉNY...
Te égi tünemény ki elraboltad szívem;
Te gyönyörű Istennő érted forr a vérem.
Boldogtalan napjaim fénysugara lettél;
A lelkemből egy darabot örökre kitéptél.
Pécs, 2001. 03. 28.
MEGVILÁGOSODÁS
A keserűség, a méreg, a magány és a folyamatos problémák
Felemésztik az embert s a végén egy lelketlen, üres test marad.
Én ennek az útnak felénél járok és a sorstársakkal
Keressük a reménység sugarát.
Azt a sugarat mi megmutatja a másik utat.
Ez az út a szebb jövő, a jobb élet lenne, de beláttuk:
Hiába alkottunk és gyarapítottunk
A végén elismerést soha nem kapunk.
Pécs – Nagydorog 2001. 04. 02.
SZERELEM FOGJA
Megláttalak, s szerelem fogja lettem;
Szenvedélyem irántad oly érthetetlen.
Ha elszakítanak tőled, nekem végem;
Eltűnik minden rólad szóló emlékem.
Pécs, 2001. 04. 16
JUCA SZERELME
Számomra ő a minden: az öröm, a kéj, de minden
Megváltozik, ha eljön az éj.
A sötétség beköszöntével a gondolataim
Messze járnak, de mégis rólad szólnak.
Félelem tőr rám éjfél felé, mert nem tudom, hogy
Holnap kellek-e még, vagy kidob, mint egy elhasznált rongyot.
Másnap kétségek közepette megyek el hozzá,
Ő átkarol és megcsókol.
Ebből már tudom, hogy Juca szeret engem.
Pécs, 2001. 04. 25.
A HOSSZÚ ÚT
(Bagdi Judit ballagására)
Álmomban láttam egy csillagot, mi hosszú útra tért,
Elbúcsúzott mindenkitől, hisz vissza sose tér.
Számára megváltozott minden, elhagyta múltját,
Más lett a cél, Isten igazgatja sorsát.
Telnek az évek, hullnak a könnyek,
Szomorúság gyötri, a régi szép emlékek.
Fájdalmas gondolat, hogy vissza többé nem térhet,
Mennie kellett, sajnos végleg.
Míg él, szívében hordja az akkori képek,
S most ő álmodik valami szépet.
Nagydorog, 2001. 04. 30.
KÖSZÖNÖK MINDENT
Köszönöm uram, hogy senkivé tettél;
Remény nélkül élve a mocsokba temettél.
Csak egy sugarat hagytál, hogy bízzak benned;
Hidd el, szeretnék, de most még nem megy.
Köszönöm neked nagy tudású, hogy bolondnak néztél;
Esély nélkül örökre a pokolba kergettél.
Te nem hagytál nekem semmit;
A véleményem erről, annyi, hogy szopd ki!
Köszönöm nektek, hogy elviseltek engem;
Reményt, esélyt, szép szavakat ne várjatok tőlem.
Nem hagyok rátok semmi mást csak rosszat;
S tudnotok kell, hogy bolondról, csak bolond mondhat jókat.
Pécs, 2001. 05. 03.
MI LESZ, HA A TÁVOLSÁG…
Mi lesz, ha a távolság félelmet kelt szívedben?
Mi lesz, ha a távolság miatt kétségeid lesznek bennem?
Mi lesz, ha a távolság felemészt mindent bennem?
Mi lesz, ha a távolság miatt felejteni kezdesz?
Mi lesz, ha a távolság csitítja szenvedélyed?
Mi lesz, ha a távolság miatt csak teher a szerelmem?
Mi lesz, ha a távolság véget vet mindennek?
Mi lesz, ha a távolság miatt keresel mást helyettem?
Mi lesz velünk édes, ha mindez így lesz?
Pécs, 2001. 05. 03.
A REMÉNY
Szerelmem irántad nagy szenvedés, mert
Minden nap gyötör egy kérdés.
A kérdés az, hogy mikor leszel enyém?
Nem tudom!
Marad a fájó remény.
Pécs, 2001. 05. 20.
VÁR RÁD A JÖVŐD!
(Réti Tamáshoz)
Ha lenézed magad, és úgy érzed mindennek vége,
Meríts erőt a hitben, mert van miért élned:
A család, a tudás, a szerelem, de leginkább érted!
Tudom, hogy a szívedben a jég nehezen olvad,
Ne add fel a reményt, hisz lelked mélyén még ott van.
Ha eldobod magadtól, megszűnik a lényed,
Nem lesznek barátok, vágyak, szerető érzések.
Légy te a cél, légy te a tudás,
Keresd a szerelmet, mert valaki rád vár.
Nyújtsd ki a kezed s nézz fel az égbe,
A múlt szerettei bíztatnak most téged.
Ne hidd, hogy a hőn vágyott másvilág, oly jó lenne neked,
Fiatal vagy, nem jött el az időd,
Vár rád a jövőd!
Ha hullnak a könnyeid, hulljanak csak sorra,
Tudom, hogy fáj…, de meríts erőt újra.
A családod, a barátaid melletted állnak,
Hidd el, ők szeretnek s rád vágynak.
Szívedben lángoljon fel újra az ifjúságnak tüze,
Lelkedet tisztítsa meg Istenünk békét adó keze.
Ő is melletted áll jóban, s rosszban,
Nem hagy el soha, hisz mindenhol ott van.
Keresd az ösvényt, mi jó útra visz, mert
Benned legalább mindenki hisz.
Ne vágyj a túlvilágra, nem lenne jó senkinek,
Fiatal vagy, nem jött el az időd,
Vár rád a jövő!
Pécs, 2001. 05. 25.
A FÁJDALOM BŰNÖS MAGZATA
Minek szeressek, ha engem nem szeret senki?
Mért legyek jó, ha hozzám senki sem az?
A fájdalmat hagyta nekem az élet s az lett a végzetem, hogy bármibe kezdek,
Abba elbukjak szüntelen.
Bár a világ, az élet megy tovább, de számomra megállt minden.
Tél van a szívemben, a lelkemben meg semmi.
Én maga vagyok az üresség, a tátongó mélység.
Én vagyok a gyűlölet, a betegség,
Én… a fájdalom bűnös, őrült magzata.
Pécs, 2001. 05. 29.
A VÉGZET UTOLSÓ SZAVA
Az élet tengerén fájdalomban lebegek;
Szívemben magány, harag, keserűség lakozik.
A másvilág kapujához érve a démoni lények
Ürülékeik dobállásával üdvözölnek.
Átlépve a gyönyörű kapun;
Ajándék kép megostoroznak, és lángoló sírba fektetnek, hogy
Kipihenjem a hosszú út fáradalmait.
Másnap programismertetés közben
Ördögök hasítják fel testem, és ereimmel kikötnek a szenvedők fájához.
Bordáimat egyenként tépik ki, majd beásnak a földbe.
Ezt úgy teszik, hogy a fejemet kint hagyják;
S azt indulat nélkül finoman rugdossák.
Még ők jól szórakoznak, addig elgondolkodom.
Eszembe jut a tudás, az erő, a szép és a jó;
De szemem kivájó démoni tünemény
Igaz szavai csengenek fülembe:
„az élet, csak egy álom a kegyetlen halál felé!”
Pécs, 2001. 05. 29.
ISMERETLEN
Nekem csak az arcom lehet látni, mi nem én vagyok.
Ami mögötte van, azt nem ismeri senki, mert nem akarom.
A szeretet jön, a szeretet megy;
Olyan, mint a nyári zápor.
Fájna az emberiségnek az igazság, hogy
Valami mást melengettek a keblükön.
Maradjak az életben láthatatlan, örökké ismeretlen;
Én végzem a dolgom csendben…
Halott csendben!
Pécs, 2001. 05. 29.
PSZICHOPATA VALLOMÁS I.
Hajnali két óra van, felriadok álmomból.
A szörnyű képek még mindig lebegnek előttem:
Egy levágott kéz, belek az asztalon;
Vért iszom, mit élvezek nagyon.
Kirohanok a fürdőbe, megmosom az arcom;
A szemeim vérvörösen tekintenek vissza rám.
Érzem a bennem tomboló gyűlöletet…
Nem birok magammal…
Zihálni kezdek, az izmaim megfeszülnek;
Remegni kezdek, elkap a gyilkolási hév.
Emberek ti rohadt férgek tettetek ilyenné, ami vagyok.
Vigyázzatok!
Megtorlok minden fájdalmat, amit okoztatok.
Százszorosan adom vissza, de megnyugtatlak bennetek.
Hosszú lesz és fájdalmas.
Én vagyok a végzet okozója, a lelkek elrontója.
Pécs, 2001. 10. 01.
EGY SZOMORÚ NYILATKOZAT
Mostoha szívemet nem szerette senki;
Ezért a magánytól kellett megnyugvást lelni.
Szememből visszatekint az évek hosszú harca;
Mi nem más, mint a szenvedésnek a megfáradt, rusnya arca.
Elvesztettem mindent… mindent, amiben hittem.
Nincs lélek, ki lelket találna-e gané testben.
Nincs bennem semmi plusz, ezt így vélem.
Becsukom örökre a szerelem kapuját;
Elmegyek messzire, hol senki nem lát.
Így fogok élni árnyaktól távol,
Nekem mindenhol jó, de legjobb bárhol.
Pécs, 2001. 10. 10.
A MAGÁNYOS SÍR
Csillagos az ég a halottak napján,
Mindenütt gyertyák fénye ragyog;
A holtak szerettei adnak üdvösséget és áldást.
Csak egy sír van magányosan távol a többitől,
Melynek mássága nappal is kitűnik messziről.
Ez a sír mindenkinek átka;
Én fekszem benne a megváltásra várva.
Nagydorog, 2001. 10. 19.
PSZICHOPATA VALLOMÁS II.
A hatalmas szenvedés elvezetett más hozzám hasonló
Lények szenvedéseinek meglátásához.
A magány megvilágosította elmém;
Felnyitotta szemem.
Most háborút viselek a szeretettel, a szerelemmel,
A szépséggel és minden földi jó ellen, mert
Az élet gennyes múlását és a sok rosszat tapasztalva;
Rájöttem, hogy az emberek által hitt szép és jó,
Csak mámorító tér, miben az Isten keveri meg lapjait.
Bábok vagyunk, romló húsdarabok;
Félresikerült kísérleti alanyok,
Senkik…
A halál az egyetlen út mi megszabadít, és
Én vagyok annak elhozója!
Pécs, 2001. 11. 02.
KÍSÉRT A MÚLT
Hideg borongós idő van…
Úgy, mint a szívemben.
A múlt árnyai most jobban tépik kopár lelkem,
Könnyeim hullatom a bennem tátongó üresség miatt.
Ez a fájdalmas hiány felemészt lassan engem;
Eddigi életem álom volt és hazugság!
A hosszú évek vívódása rádöbbentett arra, hogy
Mindent elhibáztam. Felismertem a valót:
Körülöttem csak halál és magány.
Különc voltam és vagyok,
Árvább a holtaknál.
Fájdalmamban lerogyok a földre,
S onnét nézek fel az égre.
Kitárom a kezem:
Ó, Uram mond mért…
Mért kellett, hogy ilyen legyen a vég?
Nagydorog, 2001. 11. 10.
A HANG
Hallom a fejemben az uralkodó hangot;
Mi arra kényszerit, hogy engedelmeskedjek neki.
Villámként hasit belém minden szava:
Pusztíts, ölj, fajtalankodj!
Harcolok ellene, de nem megy…
Engedek neki, elhiszem szavait.
Örömmel hajtom végre parancsait.
Kedvenc küldetésem az volt, hogy
Egy nőt végtagjainál fogva kikössek;
Felmetszem a hasát és szeretkezzek a belső szerveivel.
Az ember nem is kívánhat ennél jobb örömet magának.
E cselekmény oly boldoggá tett, hogy
Azóta is ilyen feladatok végrehajtását kérek a hangtól.
Ő lett a legjobb barátom, ő szeret,
Én meg cselekszem, mert nem
Vagyok más csak egy pszichopata gyilkos;
Egy démoni terrorista.
Nagydorog, 2001. 11. 11.
EGY MÁSIK ÁLDOZAT
…egy másik áldozatot találtam.
Szőke, kék szemű, borotvált a pinája.
Tökéletes alany!
Kikötöm meztelenül az ágyra, véresre baszom.
Felvágom a melleit és beleszarok.
Nem bírom ki, hogy ne élvezzek bele a szájába;
Jó kis kúrva ez!
Kifordítom a szemét és a beleit…
Így nagyon szép a ribanc.
Csinálok pár fotót emlékül;
Mielőtt elásnám hátul a kertbe.
Ezt neked is át kell élned,
Élveznéd!
„Baby, mi akarsz lenni: túlélő vagy áldozat?”
Pécs, 2001. 11. 14.
KILÁTÁSTALANSÁG
Nem látom a jövőt, nem látom a célt.
Nem érzem a szellőt, nem érzem a fényt.
Örök sötétségben élek társaimmal:
A szomorúsággal, a fájdalommal, a magánnyal,
Az ürességgel és a gyűlölettel.
Ők mellettem vannak, és rájuk támaszkodok.
Pécs, 2001. 11. 19.
ŐRÜLT VAGYOK!
Őrült vagyok!
Ti tettetek azzá mocskos állatok.
Basszátok szájba a kúrva anyátok,
Rohadt fasszopó gecik. I
degesít, ha rám néztek, ha szóltok hozzám,
Ha hozzám értek.
Szívből mondom, hogy megölnélek titeket.
A pokolba küldeném a retkes hullátokat.
Meg vagytok lepve?
Én vállalom azt, ami vagyok!
Ti férgek meg csak összehúzzátok magatok
És másnak a háta mögött beszéltek.
Tessék: itt vagyok!
Azért jöttem-e szennyes világra, hogy gyűlöljetek.
GYŰLÖLJETEK!
Gyengék vagytok!
Nincs ki, felvállalja gyűlöletét?
A fekete biblia a kezemben
S belőle ontom rátok az átkokat.
„A Sátán arcát látva már nem vagyok kíváncsi a sajátomra.”
Pécs, 2001. 11. 22.
A FARKASOK SZÖVETSÉGE
Egy rettentő vörös napon,
Arcom vad színekkel festem,
Mert érzem, hogy eljött az idő.
Felöltöm harci öltözékem:
A démoni vértet, a mérges sisakot,
S felcsatolom oldalamra a hű, pusztító kardot.
Nekivágok, hogy gyakjam a fattyak nemzetét;
Fagyos, távoli kűrt-szavát hallva
Elborul elmém.
Pszichopata vágyaim kiélem:
Eszek a hullák húsából és iszom vérükből.
Pusztításom során találkozom hozzám hasonló lényekkel.
Arich-hal, Rutilicus-sal, Xing-gel
Megalakítottuk a farkasok szövetségét;
Minek összetartó ereje az emberek iránt érzett gyűlölet.
Rettegjetek, mert mi vagyunk azok,
Kik felkenik rátok az utolsó kenetet,
Ami véres lesz és kegyetlen.
Nagydorog, 2001. 12. 02.