LEMONDÁS

Átértékeltem a múltam és arra az elhatározásra

Jutottam, hogy lemondok!

Végleg lemondok a gyengédségről, a testi közelségről;

A közös nevetésről, a társaságról.

Lemondok a meglepetésről, a szép illatokról;

A titkos összekacsintásokról, a lopott csókokról.

Lemondok mindenről, ami rég számított.

Elbúcsúzom örökre, hisz olyan nők vagytok,

Kik soha nem értettetek meg,

Vagy nem is akartatok megérteni… Isten véletek!

Nagydorog, 2003. 01. 04.

 

MEGRENDÜLT SZIKLA

Sanyarog a szív, mely szeretett rég;

Vágyik a múltra, hogy jöjjön a vég.

Sötét fellegekből az átok újra belé csapott;

Tőle ismét sok keserűséget kapott.

Megrendült a szikla s lelkében kis világa;

Többé nem ragyog rá a boldogság szivárványa.

Az emberek bűne okozta-e be nem gyógyuló sebet;

S Isten tette rá az utolsó kenetet.

Budapest, 2003. 01. 13.

 

A VÉGZET KEZE

(Vruskovetz Józsefhez)

Egy célért küzdött, de elérte a vég,

Most érte sír a Föld és az Ég.

Megtört az élete, megszűntek a vágyak,

Lelkéért eljöttek a mérges árnyak.

Kínozzák, hogy feladjon mindent,

Családot, szerelmet… minden földi szépet.

A remény mi maradt, a gyilkos magány,

Kérlek Istenem: találja meg magát.

Budapest, 2003. 01. 15.

 

PATRIMÓNIUM UGAR

(Öröklődő műveletlen terület)

Van nekem egy Ugarom,

Ez nem olyan Ugar, mint a többi…

Ez különleges, mert Istentől örököltem.

Hordanom kell terhét szüntelen, mert

Rajta élem le életem.

Minden nap köszönt a Patrimónium Ugar.

Budapest, 2003. 01. 17.

 

HOSSZÚ ÚTON

(Máté Katalinhoz)

Hosszú úton járok, mi göröngyös, de szép;

Körülöttem semmi, csak a halott lét.

Fájdalmas emlékeket fúj hozzám a szél;

Bánatomban ijedten nézek szét.

Zihálni kezdek, mert félelem tőr rám;

Hirtelen megjelenik előttem egy árny.

Ahogy közelit, Katim arcát látom;

Kinyújtom kezem, hisz szeretetére vágyom.

Mikor hozzá értem lassan szétfoszlott;

További életemre, magamra hagyott.

Most élettelen virágok illatát szívom magamba;

Mert hideg fénnyel ragyogsz minden szavamban.

Fájdalom ez, egy égő pusztulás;

Mindvégig tartó lelki kárhozás.

Nagydorog, 2003. 01. 31.

 

JOBB LENNE MEGHALNI

A szívem, mint egy korhadó levél,

A lelkemben pedig újra érzem az ürességet.

Jobb lenne meghalni!

Annyira nem érzem magam az élet elemének, hogy

Bárkinek odaadnám és lemondanék erről a posztról,

Amit most töltök be.

Nem tudom istennek mi a terve velem, de

Eddig ez nem tetszik.

Szeretnék igazán boldog lenni…

Csak ezt az egyet szeretném!

Nagy kérés ez?

Lehet!

Jobb lenne meghalni!

Nagydorog, 2003. 02. 08.

 

VÁNDOR

A hold fénye ráragyog a vándor könnyére;

Fájdalmában sír, mert útra kell kelnie.

Hajtja egy érzés, mit nagyon rég szerzett;

Elvarázsolt éjszakán ködbe vész újra teste.

Fáradni kezd, kínozzák az átkok;

Eszébe jutnak a régi álmok:

A halott család, a kirekesztett vágyak;

Lelkére telepedtek a sötét árnyak.

Menekülése csak a halál lehet,

Ezért szívére keresztet vetett.

Elmormolja utolsó imáját;

S eldobta életét, az egyetlen vagyonát.

Ő lett a kiáltás az éjben,

Ő lett a fájdalom az emberek szívében.

Ő lett a remény angyala;

Ő lett a végzet beteljesedett alakja.

„Vándor szellőként jár most közöttünk!”

Budapest, 2003. 02. 12.

 

AZ ELSŐ LÉPÉS

Tegnap megtettem az első lépést

A boldogság felé. Hűséget fogadtam az

Úrnak, hogy Őt fogom szolgálni, amíg élek.

Annyira megható érzés töltött el,

Mikor az emberek értem imádkoztak

És örültek, hogy meg fogok térni.

Most éreztem először, hogy vagyok valaki!

Most már tudom!

Eddig egy ajtó előtt álltam és zörgettem azt,

Isten meghallotta és megnyitotta az ajtót.

Nekem csak lépnem kellette: megtettem!

Budapest, 2003. 02. 15.

 

DÁVID TÖRTÉNETE

Kősziklán áll Dávid, s néz meredten előre;

Félelemmel bele a messzi jövőbe.

Mellette egy pajkos Szellő játszadozik, majd

Hírtelen Dávid hajába kapott.

Aztán mind ketten futni kezdtek, mert

Életükért versenyeztek.

Üldözte őket a gonosz sötétség ereje;

S összeláncolta őket az élet szeretete.

Majd elegük lett a futásból!

Úgy határoztak, hogy szembe néznek

Az elkerülhetetlennel!

Megálltak, hát s keményen a démon szemébe néztek;

Vállalták a harcot, minek Isten vetett véget.

Letaszította a gonoszt a sötét mélybe;

Dávid és a Szellő így kikerült a fénybe.

A gonoszság többé nem árt nekik;

Isten igéit boldogan vetik.

Vannak is olyan emberek, kiknek lelke nem ugar;

Kihajt bennük a gyümölcs: ilyen egy igaz magyar!

„Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtarttatik!”

Budapest, 2003. 02. 15.

 

EGY KISMADÁR SZÁLL…

Egy kismadár száll, a pusztaságon át;

S énekli szívem bánatos dalát.

Rólad szól- e szomorú nóta;

Vágyom rád… oly régóta!

Budapest, 2003. 05. 06.

 

SANYAROG A SZÍVEM…

Sanyarog a szívem, hogy nem lehetsz az enyém;

S hullnak a könnyeim, mert téged feledni nagyon nehéz.

Érted lángol az egész lényem:

Úgy érzem, szeretlek;

Magányom a végzet.

Budapest, 2003. 05. 10.

 

HÁNYSZOR KÉRTEM…

Hányszor kértem az istent, hogy

Olyan szerelmet küldjön, ami

Ritka, mint egy igaz ember.

Vártam, s most rád találtam!

Álmatlan éjszakákat okozó;

Tétova érzés hatol belém.

Kis virág vagy te nékem;

Ringató vágyak kertjében.

Illatos, kívánatos, s oly szép…

Szívembe zártalak örökre.

Te lettél a mindenem;

Az egyetlen reményem!

Budapest, 2003. 05. 11.

 

ELSŐ TALÁLKOZÁS

Már az első találkozáskor beleszerettem.

Ott állt előttem díszes vértben;

Kezei maga előtt, támadásra készen.

Lába, mint a villámok villáma,

Szörnyű sebességgel hasított felém;

De visszafogta, mielőtt betalált volna.

Majd bemutatkozott:

„én vagyok maga a stílus, amit annyi harcos életük végéig űz”

Azóta én is a harcosok útját járom;

Több stílust ismerek, köszönöm Buddhának, hogy megmutatta a lényegem.

Nagydorog, 2003. 07. 07.

 

A FEGYVER SZAVA

Álmodtam!

Előttem állt egy ember,

Kezemben fegyver…

Amit ráfogok. Üvöltöm:

„kezeket tarkóra, forduljon meg lassan, majd térdeljen le!”

Ő csak mosolygott,

Nem engedelmeskedett.

Dúl bennem az indulat,

Gyűlölöm ezt az embert.

Gondolkodom, hogy mit tegyek,

A folyamat lejátszódik az agyamban.

Elsütöm a fegyvert,

Szépen szól szava.

Az emberről lefagy a mosoly,

Végre…

Arcán végig folyik vére;

Az álomnak így lett vége.

Nagydorog, 2003. 11. 13.

 

KATONÁK VAGYUNK

Kemény menet, nyeljük az út porát;

Énekeljük teli torokból a halál dalát.

Nem félünk, hisz számíthatunk egymásra;

Fegyver a kézben, az ellenség a kaptárban.

Teliholdas éjszakán megérkezünk a kijelölt helyre;

Elhelyezkedünk s várunk a támadó jelre.

Támadás!

Üvölti a vezér.

„előre bajtársak, zúzzuk be az ellenség fejét”

Ropognak a fegyverek, ropognak a csontok;

Menekülnek a nyúlszívű mocskok;

Lemészároljuk mindet, mert nem érdemlik a kegyes sorsot.

„a legrosszabb helyen és a legmostohább körülmények között nemesedik meg a hősi szellem!”

Nagydorog, 2003. 11. 20.