HAZA SENKIS EM VÁR!
Bűnös gondolat: szívedben gyilkos vágy, hűtlen ara, haza senki sem vár!
Szolgálatok sora lelked kopár földe, nem terem többé; haza senki sem vár!
Folytogat a rendszer amibe kényszerültél, -micsoda élet ez?
Haza senki se vár! Barátok, szülők, szerelmed homályos ködbe vesznek, elméd kikapcsol...
Haza senki se vár!
Kezedben a sorsod, halál szagát érzed. magszólal a karabély, hisz haza senki sem vár!
Szencségtelen tett, hamis szavak a gödörnél, lassan eresztenek a mélybe, többé haza senki sem vár!
Az igazság mindig fáj, így a hazugságért sose kár.
Aki tudja sírodként hallgat, haza senki sem vár!
Múl az idő, én nem feletlek:
,,tetted oly megrendítő és elgondolkodtató...,,
haza senki sem vár! kilépve az árnyak világából, mit mondanál?
Bánod a szörnyű tetted?
Haza ki vár?
Nagydorog, 2013. 01. 02.
PEREMEN TÚL
Hogy jutok be hozzátok?
Hogy lehetek egy közületek?
Nem tudom!
Kint élek a peremen túl,
Hol kegyetlen az élet,
Mindenki barbár,
Mindenki bűnös lélek!
Hogy jutok be hozzátok?
Hogy lehetek egy közületek?
Talán soha!
Nem vagyok szép, sem gazdag, nem vagyok eszes...
Helyette ocsmány, gonosz vagyok, egy pusztító démon!
Hogy jutok be hozzátok?
Megoldom: jól lopakodom!
Hogy lehetnék egy közülletek?
Sehogy!
Már nem akarom, helyette véretekre szomjazom!
Elkapllak, megöllek, megeszlek!
Nagydorog, 2013. 01. 03.
A PAPOK ISTENE
Napjaim szenvedésben töltöm,
S átok vérem hullajtom,
Bibliámat este
A szokott helyen kihajtom.
Nem kell szónok,
Nem kell közvetítő,
A papok istene számomra felejtő.
Teremtvén a világot,
Vele teremé a kínt,
Ádám, Éva hagyatéka
Álomban hív.
Minden jó s bűnös gondolat
Bölcsője a Te álmod,
Utam végén ott lesz
Lerakva a hantom.
Napjaim szenvedésben töltöm,
S átok vérem hullajtom,
Bibliámat este
A szokott helyen kihajtom.
Nem kell szónok,
Nem kell közvetítő,
A papok istene számomra felejtő.
Nagydorog, 2013.01.13.
ELVESZETT ÉLET
Ismeretlen sikátorban ébredten,
Ismeretlen a hely...
Tegnap ezt kérhettem?
Azt sem tudom ki is vagyok én,
Sem azt, hogy is történt...
Ki vagyok én?
Ruhám zsebei üresek,
Olyan csöves a stílusa...
Talán hajléktalan lennék?
Szám büdös, rég ehettem,
Testem csoffadt és ápolatlan...
Nem tudok semmit!
Elvesztettem a múlt emlékeit,
A jelenben ismeretlen vagyok,
A jövőt meg hagyom...
Rossz így tudatlanként.
Elvesztettem az életem,
Talán ez a végzetem?
Ki tudja megadni a választ?
Ki mondja meg, hogy ki vagyok én?
Nagydorog, 2013.01.13.
DALOLD EL NÓTÁBAN...
Dalold el nótában az életemet,
Gyere, prímás muzsikálj alá...
A dal egybe legyen!
Legyen ám egybe minden dallam,
Életem perceit benne jól halljam.
Ki ne maradjon semmi:
Szerelem, csalódás,
Keserűség, szegénység...
Húzd rá cigány, szakadjon a húr!
Dalold el nótában az életemet,
Gyere, prímás muzsikálj alá...
A dal egybe legyen!
Legyen vidám, s hol szomorú,
Nótában a bór legyen édes,
Síromon meg szép koszorú!
Hozzám járjon ki minden nagyság,
Húzd rá cigány, szakadjon a húr!
Dalold el nótában az életemet,
Gyere, prímás muzsikálj alá...
A dal egybe legyen!
Nagydorog, 2013.01.14.
ÉRZÉSEK
Jó szándék vezérelte minden tettemet, segíteni akartam az embert,
De szándékomat kihasználva kiforgattatok...
Elfogadván minden kincsem, jól megtapostatok,
Köszönet képen elpusztítottatok.
Lelkem nem bírta e kínt, megtorlásra szomjazott,
Visszatértem a korcsok világából, hogy rovást kapjatok.
Gyilkos vírusként ontom ki valótok,
Nem kegyelmezek, bármit is akartok.
Nincs kegyelem,
Nincs irgalom,
Nincs utolsó kívánság,
Csak lassú, kínok közti elmúlás!
Angyal voltam, egy átkozott angyal...
Angyal vagyok, de már másmilyen...
Én vagyok a kegyetlenség angyala,
Eljött rátok a végzet hajnala!
Nagydorog, 2013. 01. 14.
HORVÁTH EUFROZINÁHOZ
Mikor megismertelek
Tudtam, hogy értékes ember vagy!
A beszélgetések és a verseid,
Megindítóan hatottak rám.
Még most is, mikor olvasom soraid
Velőmig hatol a valóság érzete:
Olyanok e versek,
Mintha az én életem tükröződne benne.
Rólam írsz?
Vagy mégsem?
Te egy vagy velem?
Vagy mégsem?
Hasonló a múltunk és a jelenünk,
Talán még a jövőnk is...
Vagy mégsem?
Isten tudná megmondani kérdéseimre a választ,
Ki megy fel, és ki megy le?
Kettőnk közül ő választ.
Bármi lesz a vég én köszönöm
Neked Köszönöm az ismeretséged,
Köszönöm a verseket!
Nagydorog, 2013.01.14.
MAGAMRÓL
Várt gyermekként megszülettem,
Jöttem, mert ehhez volt kedvem.
Megszülettem, ürességgel telve,
Mondták is: ennek nincs lelke!
Köszönöm előre is ezeket a szavakat,
Számoltam is körülöttem a sápadt falakat.
Orvosok, nővérek ugráltak körül,
Megmaradjék jóban s rosszban
Anyám ennek nagyon örül.
Apám meg a kocsmában ünnepelte jöttöm,
Cimboráknak egy kis fröccsöt rendelt rögtön.
Idővel hazavittek a kórházi ágyból,
Betegségem maradt, egy vagyok a százból!
Gyógyító kúrák, széttört álmok,
Egy év után anyám rájött...
Apám álnok!
Elváltak útjaink, magunkra maradtunk,
De nem csüggettünk, hisz új életet akartunk.
Gyógyulás, cseperedés, ifjúvá válás,
Keserves élet, a múlt árnyéka nehezedik rám.
Az árnyék te vagy apám, de nem sokáig,
Viszlát Nagydorog,
Pécs, ami csábít.
Új iskola, nagy remények,
Ács szakma a kézbe, jó lesz, úgy vélem.
Egy darabig jó is volt, majd jött egy új álom,
Rendőr akar lenni a gyermek, nagyon várom.
Budapest, Budapest, de csodás város,
Elröppent a két év, hekus lettem, sármos.
Majd úgy hozta a sors, hogy jegességbe kerültem,
Hozománya a leszerelés, majd a kapcsolat ment a levesbe.
Tengtem lengtem a világba, míg ráleltem egy útra,
A honvédséghez vezetett e út...
Nem lépnék rá újra!
Sebaj, mert így kellett lennie...
Köszönöm az Úrnak, amit tőle kaptam,
Családom lett szép: Panka feleségem és Márk fiam.
Az árnyék már nem követ, sőt eltűnt örökre,
Nagydorogon van a sírja, ezt kapta az élettől örökbe!
Nagydorog, 2013. 01. 14.
ÚGY MENNÉK MÁR
(Távol tőletek)
Távol tőletek minden oly más,
Szívem húz haza...
Úgy mennék már!
Ide köt egy semmitmondó ügy,
Apámnak halála...
Úgy mennék már!
Búcsúként belémrúg nagyot,
Rám csak adósságot hagyott...
Úgy mennék már!
Hallom kedvesem keserű hangodat,
Hallom gyermekünk sírását...
Úgy mennék már!
Felesleges távollét,
Felesleges minden perc,
Felesleges amit most írok...
Úgy mennék már!
Nagydorog, 2013.01.14.
VALLOMÁS
Bűneim lajstroma nyomja nyomorult lelkem,
Isten nem hagy feledni, ezzel kell élnem.
Júdás szívvel járom útjaim,
Luciferként töltöm napjaim.
Vérem mérgezett áramlását
Oly sokszor ontani akartam,
Kezemet tudatom volt mi lefogta,
Tudatom Isteni akarat... Ezt bebuktam.
Nehéz elviselnem még most is vétkeim:
Hazugság, lopás, kínzás, lelki terror...
Még sorolhatnám. Voltam jó is, de nem érte meg,
Sérültem, senkivé lettem,
Ezt ki érti meg?
Kitörölném e bűnös múltat, szeretnék boldogan élni,
Tetteim miatt soha senkitől sem félni.
Mikor majd meghalok, tudom, Isten megbocsájt,
De megbocsájtanak e azok, kik miattam
Sírtak át ezer éjszakát?
Már akkor bűnös voltam mikor megfogantam,
Bűnös voltam, mikor megszülettem,
Bűnös voltam, ahogy cseperedtem,
Bűnös maradok, amíg élek!
Nyomorult az életem és a családét is azzá tettem,
Drága szerető feleségem s gyermekem
Sajnálom, hogy senkivé lettem.
Szegénységbe, kínba, megvetésbe taszítva
Tudom, sokáig nem lehet élni,
Isten, őket ne bántsd miattam,
Csak ennyit szeretnék kérni.
"remélem egyszer jobbra fordul sorsotok, próbálkozom, hogy ez így legyen..."
Nagydorog, 2013.01.14.
ELADOK MINDENT...
Eladok mindent, mindent, ami még maradt!
A ruhámat, az életemet...
Ez a kettő, ami még rajtam ragadt.
Kell a pénz, mert inni meg enni kéne,
Pajtás a grundon a bakancsom már rég elkérte.
Vigyed, hordjad, nekem már nem kell.
Ajánlás a ruhámra, hú de jó vétel,
Kés szegeződik a nyakra, fasza...
Beszerzési áron tőlem elvitte.
Megcsúszna a kés a nyakamon,
Vihetné az életemet is, megszabadulnék,
De mocskos a vétel, csak a ruha kell neki.
Pucéran állok, néznek az emberek,
Ordítok: "vegyétek az életem!"
Senkinek sem kell a semmit érő életem.
Mit kezdjek magammal?
Se étel, se ital, se ruha, se semmi
Csak egy élet mivel nem tudok mit kezdeni.
Árverésre hiába bocsájtanám,
Elfordulnak tőlem
Látják rajtam a semmit...
Nem bírom már, majd én megoldom,
Lopok egy kést és megadom, mi jár...
Kifizetem magam!
S ki rám talál adja el tetemem a dögösnek
Belőlem jól lakik majd a háztáji...
Jól jár az adó és a vételező.
Nagydorog, 2013. 01. 15.
HA EGY EMBER...
Ha egy ember álmodik egy dologról, az csak álom,
Ha többen álmodjuk meg, az egy cél...
Az egy új valóság!
Nagydorog, 2013.01.15.
LESZNEK...
Lesznek olyan elvek, mint például
"pénzért soha nem adom el magam",
Amik automatikusan megváltoznak, ha
Családod lesz, és eléggé le vagy gatyásodva!
Paks, 2013. 01. 15.
ÉN
T, mint tökéletlen életvitel;
Ö, mint önbizalomhiány, amit évek alatt sikerült elérni a társadalomnak;
R, mint reménytelen harc, ellenkezés a rendszer ellen;
Ö, mint önkéntes visszavonulás a magányba;
K, mint kínzó gondolatok a tömeges gyilkosság elkövetésére.
Á, mint állandó teljesítési, megfelelési kényszer;
R, mint (kapott) rosszindulat a munkahelyen és a magánéletben;
P, mint pesszimista gondolkodásmód;
Á, mint stressz miatti álmatlanság;
D, mint düh, mely oly mély és erős, hogy bármikor kitörhet (vulkán effektus).
Nagydorog, 2013.01.16.
MEDDIG TŰRTÖK MÉG?
Most Orbán apátok kavarja meg sorsotok,
Nem jó!
Azelőtt meg Gyurcsány volt ki ugyan ezt tette,
Az sem volt jó!
Bárki van hatalmon lehúzza a Magyar népet
Áruló mind ki a parlamentben székel.
Meddig tűrtök még?
Nincs érdek, hogy hazafi legyen,
Eladja népét fillérekért,
Csak Ő jól éljen!
Hozzák a döntéseket, de nincsenek tisztába
Annak fájó következtével:
Koplal a Magyar, dagad a féreg!
Meddig tűrtök még?
Gazdag csatlósok sorakoznak "nagyjaink" mellett,
Mi éhezünk, majd megahalunk a szegénység végett.
Ez tény, így lesz, de nem érdekel senkit...
Míg a gazdag jól él, a szegénynek marad a hit.
A hit vezérel Istenhez, Isten vezet a halálba,
Hisz drága jó barátom, lassan semmi sem lesz a kanálba.
Meddig tűrtök még?
Lázítanálak bennetek, de szavam oly halk,
Nem hallja meg senki, mert lebutult a Magyar.
Népi analfabetizmus lett úrrá rajtatok,
Hol vannak, hőseitek kik megmutatnák,
Hol vannak eldugott kardotok!
Egyedül kevés vagyok, tásakra nem lelek...
Meddig tűrtök még?
Meddig tűrtök még?
Mond meddig?
Meddig kell még szenvedni?
Mond meddig?
Meddig kell nélkülözni?
Mond meddig?
Meddig tűrtök még, oh, még meddig?
Nagydorog, 2013.01.16.
MIATYÁNK
Ha szíved megtelik keserűséggel,
Ha lelked nem bírja e keserű terhet,
Csak egy dolgot tehetsz...
Fohászkodj: - Miatyánk!
Ki vagy a mennyekben.
Ha magányban tespedsz,
Ha társad már csak a magány,
Tekints fel az égre, s rebegd... Uram!
Szenteltessék meg a te neved!
Ha árnyak vesznek körül,
Ha ellenségeskedést szítanak,
Veszni látod az igazságot...
Kérd: Uram!
Jöjjön el a te országod!
Ha megfagy a valóság, benne magfagysz tenmegad is,
Ha lelohad kedved, s életed semmit sem ér
Rossz e gondolat, ne csüggedj...
Töröld meg homlokod, s mond: Uram!
Legyen meg a te akaratod!
Ha balsors maradandó,
Ha sebe állandóan vérző, Kérd Isten kegyét...
Legyen úgy amint a mennyben, legyen úgy a földön is!
Ha szegénység mardos,
Ha rongyruhád levét vágyod,
Tedd össze két kezed...
Kérd: Uram!
Mindennapi kenyeremet add meg nekem ma!
Ha imád gyenge, Isten meg nem hallja,
Ha tudod sok a vétked, Vegyél erőt magadon...
Ordítsd: Uram!
Bocsátsd meg vétkeimet!
Ha majd szíved megenyhül mások iránt,
Ha lelked köde tisztúlni kezd,
Süsd le a szemed, hidd el boldog leszel...
S mond:
Uram megbocsájtok az ellenem vétkezőknek!
Ma megbékélsz a múltal,
Ha megbékélsz a jelennel,
A jövőt nem hajszolod...
Az Úr megment a gonosztól!
ÁMEN
Nagydorog, 2013.01.16.
APÁMHOZ
Elmentél..., itt volt az ideje..., nem szenvedsz többet..., ég veled!
Véget ért egy korszak, kezdődik egy új, nem árnyékol be léted, tetteid feledésbe múlt.
Nincs hasonlító viselkedés sem bökdösődés, nincs fájdalom, nincs érdeklődés.
Megszűnt minden mi veled összekötött, az árnyvilágból apám rám nagyot köpött.
Rám hagyta hagyatékát, a rengeteg adósságot, kifizeti majd testvér, koma, ivócimbora..., rám hiába vártok!
Harmincegy évig nem voltam fontos, akkor most is legyen így, megold mindent a kapzsiság, nem pedig én.
Nagydorog, 2013. 01. 17.
KAIA KRÓNIKA
Új hajnalra virrad az életem, velem kelt a reménytelenség S úrrá lett bennem. Elindultunk kéz a kézben, vágyam marcangolja lelkem Szelíden s oly szépen. Művészien tudja gyötörni a belsőm, Szinte észre sem venni kínjait... Olyan, mintha ülnék egy felhőn. Beérvén a munkahelyre, Fejemhez vágják a valót, Nem megyek én sehova, Rég eltüzelték a falót. Trója imigyen velem újra elvész, Szívemben a vér megalvad, Megette ezt az egészet a penész. Esélyek latolgatása, kár volt értük... Arra volt csak jó, hogy A sok szart Pankával ismét lenyeltük. Kárhozott gondolat, Bűnös tettek s vágyak... Ezek hozták nekünk a gondokat. Isten majd ha egyszer megbocsájt, Reménytelen helyzetünk tovaszáll. Szeretet ülteti el bennünk éltető magát, S felszabadul a család.
Választás napja, mint a parasztok a disznók közt úgy válogatnak: Te ide, te oda, te meg amoda. Szokás szerint én megint a jó helyre kerültem... Nem vagyok megfelelő alany a célra. Az elvárás mégis magas, talán magasabb ki már úgy is bent van... Bizonyítanom kell a végéig, hulljon a vér! Hajtanom kell, hátha még én is bekerülök, ezt mondja a vezér... Már rég nem hiszek nekik, rég nem. Nem hiszek a második esélyben, Sem az igéző szavaknak... Lejárt a mandátum, eresszetek utamra. Se Koszovó, se Afganisztán, Nem kellek beléjük... Nem kell a munkám, nem kellek én... Nem ám!
Nézem az arcokat, Ki boldog, mert tudja... Tudja, hogy rendben van a sorsa. Látok reménytől keserves arcokat is, Bíznak, hogy kijutnak s sorsuk hazajőve megjavul, Új utat mutat. Hej, még látok olyat is, mit minden reggel a tükörben, Az esélytelenek arcát, tekintetét, hallom szomorú nevetésük.. Oly nehéz ezt leplezni. Állunk egymás mellett, Ömlesztett marha nép, Minek ez az egész? Tudjuk, hogy nincs esély. A sors nekünk mást tartogat, Nem a jólétet és boldogságot. Szenvedni kell mindhalálig, Isten szignózta a szerződő lapokat. Szenvedés, reménytelenség, S felejtés a mi otthonunk, Minden nap haza is megyek, Ki ne maradjak az aznapi gondokból. Megváltó ígéretet mindannyiszor hallott a fajtám, de változást sosem tapasztalt. Helyette árulással szembesült... Megteríttették a halálos asztalt. Eszünk az élet mérgezett kegyéből, Iszunk a végzet mézédes seréből. Letesszük fejünk a koporsó bársonyára, Elveszünk a nincstelenség mámorába.
Ahogy a nap meghal az égen, Úgy múlok ki én is, Remény nélkül lassan, de Élvezem, nekem ez fétis. Szeretem, ha szúr, Szeretem, ha éget, Szeretem, ha tép, Szeretem, ha közbe néznek. Utam ismét visszavezet A peremen túlra, Szegénység vár ismét, Nem lesz gazdag e túra. Februárban széttőr ismét egy vágyálom, Döntést elfogadom? Magamban eléggé savazom. "Mindig a férgeké az előny!" Csak családomat sajnálom, Hisz őket érinti a döntés, Nem jutunk sehova..., mért? Ez 21.századi kérdés.
Éhes voltam, de nem kaptam KAIA-t, Azt mondták nem érdemlem... Nem vagyok elég éhes. Pedig korgott a gyomrom, de Lehet igazuk lenne? Kevés e teljesítmény? Kevés mint kenyér a tejbe? Nem tudom, mi lappang a háttérben, de Én tudom, hogy megtettem mindent. Missziómnak annyi, a jövőmnek is... Ez van pajti. Majd, ha fagy családommal megyünk a híd alá, Ha fagyos szél fúj, melegít a hordókazán. Fel az életet még nem adom, A sok fasszopó féregnyúlványt meg magasról leszarom!
Már a célegyenesben vagyok, Biztató szavak tömkelegén vergődök át, Hitem gyenge, mégis hajtok tovább. Hajtok, de csak magamért, Más nem nagyon érdekel, Közel van a vég, de nem ez mi visz tovább. Az visz, ami anno naggyá tette a harcost Az visz, amitől az ellenség úgy tartott. Most tőlem tartanak a mocskos ganajtúró férgek, Hisz ha az ész elesik, az erő lesz a lényeg. Előtérbe kerül minden állati ösztön, Kivégzem az ellent, kivégzem a férget. Megbocsájtás nálam már rég nincs, Gyűlölök minden katonát, Na ez az érzés nagy kincs. Rég, büszke volt a család, ha katona lett sarja, Ma szégyen, hisz az ország mire felesketünk, az tapos a szarba. Igen, szarba, hisz a sár túl jó lenne nekünk, Földre szarnak a vezérek, s arcunk belenyomva elvárják, hogy tisztelegjünk nekik. Tisztelegjen a kurva anyja, kit telibe vertek az alkoholista nagyurak, Kik összehugyozva s fosva nagynak képzelik magukat. Na, ilyeneknek kéne nekem hajbókolni, de kegyetlenül fáj a derekam, Megroppant rég a szemétturkálásban. Napközben mundér, délután rongyok, Nappal valaki, este meg csak gondok. Vigasztal a kuka, s annak a tartalma, Boldogít a tudat, hogy a szemeteskocsi bármikor betakarna. Tessék, átszakítom a célszalagot, beérkeztem, hurrá! Mehetek a fenébe, seggbe rúg a kormány. Kemény volt a menet, hajtottam, kifulladtam, majd megpihenek a szegedi híd alatt. Gratulálok a többieknek kik KAIA-ba mennek, Én meg megyek a Lombardhoz, hogy mindenem elvigye. Nehéz a tudat, hogy mindennek vége, Nincs remény, nincs kiút... Csak egy bökés a szívbe, ez kéne. Vége lenne a kínnak s a szenvedésnek, A dögök széttépnének, elhordanának, Nem megyek el vénnek.
Repeszálló nyomja vállaim, Fejemet húzza a sisak, sajog a hátam, Fáj a karom a fegyvertartás miatt. Mért csinálom még ezt a marhaságot? Már magam sem tudom, Hisz belefáradtam a szóba, az életet meg unom. Ostoba vagyok tán? Hős akarok lenni valaki előtt? Már e kérdések is furák... Baj van odafönn. Cserélni kéne bennem egy két alkatrészt, Meg frissíteni a rendszert, Lehet jobban lennék, Jobban futna az elmém.
Kezdek megnyugodni, Elfogadom sorsom, S tán happy end lesz E krónikám. Nem jutok ki egy Misszióba se, de legalább Látom gyermekem cseperedését, Fejlődését. Bár az ellenem elkövettet dolgokat Soha nem feledem, s majd tán egyszer Be is hajtom jussomat rajtuk... Most inkább a jövővel udvarolok, hátha Kegyes lesz hozzám. Végszóként már csak annyit mondok, Legyen kint szerencsétek, ti rohadék, Féregtestű, senkiházi mocskok!
Szeged - Hódmezővásárhely, 2013. 01. 24. - 2013. 02. 01.
MÁSNAK…
Másnak négy az évszak,
Nekem csak egy:
Az is a fagyos Tél.
Másnak kellemes a szellő;
Nekem az is más:
Jeges, durva, komor, pusztító szél.
Szeged, 2013.01.26.
A LEVÉL…
A levél most imigyen néked szól:
Semmi sem olyan mint rég,
Változott minden,
Máshogy fúj a szél.
Néked isten felvitte a dolgodat,
Nékem is változtatta, ó igen...
Több s nagyobb lapáttal
Méri rám a mocskokat.
Barátság, komaság
Múló eszme volt csupán,
Álmodni már csak a semmiről merek,
Az élet nekem mindent jól összekuszál.
Örülök teljes szívből sikereidnek:
Jól fizető munka, szép egészséges gyermek.
Nékem is van mindkettő, de ez is más...
Boldog fám csak keserűséget termett.
Évekkel ezelőtt míg együtt húztuk az igát,
Egy sorsként töltöttünk kupánkba
S torkunkon leeresztettük az élet
Méregét: a keserédes piát.
Bebódultunk tőle, de
Akkor pont erre volt szükség,
Nem érdekelt józan ész, sem felelősség...
Ketten voltunk a nyomorban, nagyon rég.
Változott a sorsod, új útra léptél,
Én koptatom a lábam a régin,
Neked szerencse s boldogság,
Nekem halál van a végin.
Nem baj, hogy így alakult,
Nem baj, hogy jobb lett,
Nem baj, hogy más lett,
Nem baj, hogy vége.
Az a baj, hogy csend van,
Az a baj, hogy rosszabb lett,
Az a baj, hogy maradt minden,
Az a baj, hogy sosem lesz vége.
Ennyi csak a különbség,
Életünket tekintve,
Befejezem levelem,
Belefőzöm a levesbe.
''remélem egyszer bele tudok nézni
A szemedbe, te meg nem gúnyolsz ki sorsomért!''
Algyő, 2013. 02. 04.
ÁTUTAZÓ
Egy nagy terv részese voltam
Megcsináltak, megszülettem.
Tápláltak, cseperedtem,
Neveltek, mit megháláltam.
Felnőttem, munkagéppé váltam,
Otthon nélkül mindig máshol háltam.
Öregszem, már nem megy úgy a munka,
Kopnak az alkatrészek...
Visznek a bontóba.
Kicserélnek modernre, újra,
Létemet így eresztik le a dögkútba.
Szívem motorjába pislog még egy kis szikra,
Ép elég, hogy elmémet fenntartsa.
Gondolataim e utazáson jár,
Ebben a földi életben átutazó voltam csupán.
Felültem egy járatra, amire mondták, hogy menny fel oda,
Én beprogramozott lételem teljesítettem...
Nem is mehettem volna máshova.
A rendszer ellenkezni soha nem engedett,
Jól megírták a programot a tervezők...
Hála nekik!
Robotoltam míg volt olcsó alkatrész,
Drága lett, elkoptam, vár egy másik lét.
Sötétben e kútban magamnak világítok,
Társam egy másik kimúlt roncs szerkezet,
Beszélhetek hozzá, ő válaszolni már nem tud...,
Nem is kell!
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 05.
LÖVÉSZETRŐL
Felkelt ágyából a nap, mosdóvizet az esőtől kap.
Felhőbe törli arcát, széllel szárítja haját.
Felkelek én is, mert hív a táj, harcba megy a csapat, sajnos muszáj.
Sisakot a fejre, mellényt a testre, mérged fegyvert add barát a kézbe.
Megvívjuk csatánk a céllapok ellen, bátrak vagyunk, most erős a harci szellem.
Hősként térünk haza Dócról, nem beszél senki a sok rosszról.
Majd én, megtöröm a csendet:
Kevés a lőszer, rosszak a fegyverek, kevés az étel, parancsnokok szemtelenek.
Lövünk sokszor vaktában, hisz fegyverkezelési ismereteink s technikánk nulla,
Ha baj lesz egyszer, tudjuk mi lesz belőlünk...
Egy kibaszott hulla!
Ahogy van, úgy szar az egész, letakarják papírral, mégis bűzlik...
Változás nem lesz, nincs rá esély.
Íj nálunk katonáknál egy lövészet, gondolkodom:
Hordnom kéne inkább a szemetet!
Dóc, 2013. 02. 05.
TELHETETLENSÉG ÁRA
Gyomortáji fájdalom, sok volt az étel
Mit magamhoz vehettem,
Nem szokta a cigány a szántást...
Biztos sokat ehettem.
Most trónolok a WC-n,
Testemből ürül a felesleg,
Böjtre váltok ismét,
Sietek nagyon, türelmeteket kérném.
Csípi a végét,
Aranyérért kiált,
Nem kéne így lennie,
Ez a dolog elég zsivány.
Kiszúrtam magammal,
Telhetetlen voltam,
Nem bírtam magammal,
Nem bírtam a sokkal!
''megérdemlem a szenvedést''
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 05.
ÚTMUTATÁSUL
Megírom életem búját, s bánatát,
Szerelmet, minden boldog órát.
Mért teszem ezt?
Talán magamért...,
Talán a jövőért...,
Talán mindenért:
Ezzel segíthetem gyermekeim
S minden szeretteim.
Tanuljanak hibáimból,
Legyek útmutatás vagy rossz példa nekik,
Hisz az emberek olyanok, hogy
A jót szeretik, a rosszat megvetik.
A szerelem lehet boldogító s pusztító,
Az élet megélése hozzájuk hasonló.
Jó időben szépen kihúzza magát a rózsa,
De perzselő szakban szárad szirma, szomjazik
S kiég lelke, nincs ideje haragra.
Íj gyors lehet a halál, mérgét olykor észre sem venni,
Észrevétlen benyeljük...
S ennyi volt a létünk...
Ennyi!
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 05.
VÁGYOM AZ ÚJRA…
Vágyom az újra, egy zsenge húsra, melynek íze édes, illata oly kéjes.
Régit szemétre dobnám, vigye akinek kell, vagy, ha lehet az újba számítsák fel!
Bociruhám így letéve, kékre, frissre váltanám, ez lenne a hús, ez az új arám.
Fegyver marad, hisz máshoz nem értek, küldjenek utcára, sötétbe, nem félek.
Vágyom az újra, egy zsenge húsra, melynek íze édes, illata oly kéjes.
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 06.
GYŐZ AZ IGAZSÁG!
Nos, ismét bebizonyosodott egy igazság,
''Isten nem bottal ver'',
Hála neki, most nem engem kínoz, kárörvendő emberek
Jakab és Serb nyeli a mérget.
Jelen pillanatban veszélyben van a misszió, zavaros a kijutás, keresnek helyettük mást.
Hol van most a ''ki, ha én nem'' mutogatás?
Hol van mások lenézése?
Hol van a szenvedőket kigúnyoló, rosszindulatú mosoly?
Csendben meghúzzátok magatok s várjátok a kegyet, melyt titokban,
Fű alatt próbáltok seggnyalással elérni.
Milyen is lehet érezni, tudni, hogy fogy az esély?
Milyen is lehet az, mikor jól keresztbe tesznek?
Eddig ti a másik oldalon voltatok, most a rendszer szelektált...
Tessék, szívjatok!
Megérdemlitek sorsotok, kicsit most úgy érzem győzött az igazság.
Anno megmondtam, hogy minden elkövetett rossz cselekedet egyszer visszaszáll.
Én évek óta bűneim terhét cipelem, többszörösen leróttam a vétkeket,
Most másokon van a sor, tessék, megadatott.
Nem kárörvendezek, de nem is leplezem, hogy nem
Bánom ami történt és azt sem, hogy velük!
Sok csatlós meg siránkozik,
"Jaj hogy lehet ez?
Pateszka nem tud segíteni?''
Azt meg az ördög verje meg!
Én értem nem aggódott senki, hogy ötből nulla,
Nekem csak úgy segítettek, hogy keresztbe tettek,
Lehúztak, tartalékba sem raktak.
Most is ez van, de magasról leszarom,
Velem lesznek a mocsokban ezek a seggszagú faszok.
Algyő, 2013. 02. 07.
MEGÉRKEZETT
Megérkezett a gyermek, kit annyira vártunk,
Éjszakánként tőle nem sokat háltunk.
Hosszabb lett tőle elég sok nappal,
Kaptunk Istentől kínt, egy egész kazallal.
Bankszámlánkon a mag eléggé lefogyott,
Ruhánk is eléggé megkopott.
Fogyott a türelem is, meg feledébe került a múlt,
A jelen,s jövő oly bizonytalan, pozitív érzés mind kimúlt.
Mi teszi érdemessé a létet, ha csak szenvedés van?
Mi tesz boldoggá minket, ha csak betegség van?
Íj kérdések száguldanak át agyamon,
Itt az idő: most kell segítenem magamon!
Márk fiam bocsásd meg, hogy szegénnyé lettél,
Ígéretemet betartom, mielőtt felnőtté lennél.
Ha kell halálommal, de érted mindent megteszek,
S haza érve a Pokolba, a többiekkel elleszek!
Bárhová sodor majd az élet, apád szeret téged, ezt soha ne feledd,
Fizess ki azzal, hogy néha síromra teszed majd a kezed.
Szeged, 2013. 02. 08.
SZAROK MINDENRE!
Mondják, hogy a leírt szónak ereje van..., akkor ezt kapd ki:
Szarok a múltra, szarok a jelenre,
Szarok mindarra, mi még kedves a szemedbe.
Fájdalmas az élet, a jövőbe tekintsen
Az kinek mindene rendben,
Én bebuktam mindent, régóta nem vagyok kedvenc,
Nem vagyok kegyben!
Nem hordoz tenyerén az Isten,
Lábamat sem mossa szerencse vizével senki, ha
Nem akarsz pusztultban élni,
Dögleszd meg magad mihamarabb, tanácsom csak ennyi.
Fattyú voltál, változni meg sosem tudtál,
Te is a pikszisből rég kihulltál.
Válasz gyorsan egy halálnemet,
Többé senki semmit tőled el nem vehet!
"segíts magadon, Isten is megsegít!"
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 08.
FIAMNAK
Távoli reménysugár vagy,
Ölelő érzelem,
Remegő merengés,
Önző a képzelet.
Kereslek téged...
Mámorít a gondolat, hogy
Árpádnak utódjára nem száll,
Rettentő átok, mely évek óta gyötör...
Kisfiam, légy jó mindhalálig!
Matass példát!
Szeged, 2013. 02. 15.
SZERETNI, S GYŰLÖLNI…
Szeretni, s gyűlölni oly egyszerű, oly halandó, megérteni az élet értelmét...
Az más, az isteni adomány!
Szeged, 2013. 02. 16.
SZERELEM
Virágzik a lelkem, hisz múlik a tél,
Tavaszanyó felébredt, már szívem se fél.
Boldogság telít el melegével,
Szerelem csábít forró hevével.
Barna kislány hozzám gyorsan jer ide,
Nehogy boldogságom egy rossz pillanat elvigye.
Ülj be ölembe, had karoljalak kedvesen,
Maradjunk így örökre, drága szép kedvesem.
Gyermekink is légyen velünk szerénységben, boldogságban,
Isten fogja kezünk...
Jóban, rosszban, s elmúlásban.
Szeged, 2013. 02. 18.
BÚCSÚ
Torz a test, sötét a lélek, gyötör az isten, csoda hogy élek.
Bizonyság, hogy mocskos nép a miénk, minden jó bennem, lassan kiég.
Felperzseli az emberi rosszindulat, a tudatos rosszat akarás,
Nem lesz bennem új gabona, nem lesz több aratás.
Végleg befejezem pályafutásom, belevete magam a fekete vízbe...
Jó lesz nézni felmúásom, meg is teszem izibe.
Tapsolhat minden rosszakaró, minden irígy féreg,
Istentől már csak egyett kérek: lassú, fájdalmas mérget.
Tudom, nem érdemlem a csendes, gyors, szép halált,
Én nem is adok semmiért, az utam végén hálát.
Csak szolidan búcsúzom magamtól, a többi meg majd ászre veszi.
Ha nem az sem baj, a jövő testemet a földel egyemlővé teszi.
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 19.
UTAM A POKOLBA
Sose gondoltam, hogy egyszer így lesz!
Meghalt bennem minden mi jó,
S vele meghalt minden mi rossz!
Üres, szerves hüvelyként élem napjaim,
Elhalkul hangom, múltba vésznek szavaim.
Rothadó magányban,
Kietlen szegénységben
Várom a halál eljöttét,
Hogyha egyszer meglátogat
Rám terítse véget hozó leplét.
Felperzselvén fáradt, üres testem,
Megyünk a pokolba ölelkezve ketten.
Mint két cimbora, úgy dalolunk,
A szenvedők útján boldogan vonulunk.
Végre oda megyek ahova való vagyok,
Poénból minden lélek fejére nagyot csapok.
Én leszek a pokoli poéngyáros,
Csínyjeim tudom rájuk kissé káros.
De odalent ez már nem számít,
Öröklét vár rájuk,
Lényeg a sorozatos szenvedés,
Amit én nagyon várok!
Algyő, 2013. 02. 19.
HORVÁTH BANDERASHOZ
Itt van a pillanat, hogy te is
Megkapd a jussod,
Pateszkának csatlósaként
Tengeted minden napod.
Nagy karriert futottál be,
A Zrínyi óta a nyalással te féreg,
Hódmezővásárhelyen nem
Sokan kedvelik a képed.
Gyúrunk vazze?
Ez mostanság menő nálad,
Vagányan pörgeted a szavakat,
Fogd be a pofádat!
Aztán meg, ha találkozunk:
Megjelenés, kiállás nulla,
Nem vagyok satukezű,
De ha kezet nyújtasz bazd ki,
Ne úgy tedd, mint egy hulla.
Vagy kis csajnak érzed magad,
Ha van egy igazi kan melletted?
Tán teli szart gatyával a létem
Sértésnek veszed?
Minden esetre nem vagy más,
Mint bárki más, ezt vésd jól az eszedbe,
S áld az urat, hogy nem kapsz a nyakadba
Kötelet, tüzes vasat meg a kezedbe.
Élj, vigadj csendesen magadban,
Senki nem kíváncsi rád,
Maradj magadnak!
Civilben soha ne kerülj elém!
Hódmezővásárhely, 2013. 02. 22.
BARICSA SÁNDORHOZ
Hoztál nekünk egy tragacsot, mi útközben kicsit szaggatott.
Egy idő után küzdelmét feladta, megált, s feledte mi a feladata.
Hívtunk, hogy a taliga meghalt alattunk, nem nagyon izgatott a tény, ezt hallottuk.
Átvertél minket, testvéred is pácba hagytad, a markodat azért pénzért hűen tartottad.
Mikor mi tartottuk, hogy a veszteség miatt, ad vissza a pénzt, azt montad, hogy majd valamikor, ez leveri az észt.
Ha nem fizetsz te patkány, keserves lesz sorsod, elér a kín keze, fájdalom lesz kabátod, ha majd azt hordod.
''én voltam nagy marha, hogy beleléptem ugyanabba a cipőbe ami már egyszer feltörte a lábam.
Nagy tanulság volt az eset, többé nem fordul elő''
Szeged, 2013. 02. 25.
VÁRAKOZÁS
Egyszer valahol hallottam:
A változtatás mindig valami új lehetőséggel kecsegtet.
Most én is erre a változásra várok,
Az első lépét már megtettem,
Az idő vaskereke lassan őröl,
Remélem megfial e kínos várakozás.
Szemem élőt csak a kitűzött cél lebeg,
Vissza a jelenbe már nem tekintek,
Tudom ez is baj, hisz még benne élek,
De belefáradtam, s már nem remélek.
Vágyom az új munkára, az új kihívásokra,
Várom a visszajelzést, mi pozitív, s nem küld padlóra.
Szeged, 2013. 02. 26.
A PARIZERHEZ
Szegény emberek eledele vagy!
Áldjuk is azt ki kitalált.
Sose volt még oly szegénység, hogy rád ne tellett volna.
Nilon szatyorba rakva zörögsz,
Jelzed a léted.
2 db zsemle, 4 szelet belőled,
Elűzi az éhínséget.
Van mikor megöregszel s zöldülni, penészedni kezdesz,
Így ellenkezel a fogyasztás ellen.
Viszont, mikor még csak ragadsz,
Bő vízzel orvosolni lehet-e problémát,
Megoldható a baj!
Szeged, 2013. 03. 13.
VÉGAKARATOM
Valamikor ha távozom e földi nyomorúságból
Tegyétek meg utolsó akaratom, hogy testem a tűz markába vessétek.
Had égessen fel, s égesse el bűneim…
Maradványaim eresszétek a széllel, s soha rólam meg ne emlékezetek.
Feledjetek, hisz sosem léteztem igazán!
Szeged, 2013.03.13.
LEVÉL JÓNÁS ZSOLTHOZ
Sajnos minden megváltozott… Kriszta, az erőt adó! Sose gondoltam volna, hogy egyszer Kriszta lesz az a személy, aki erőt ad, főleg, hogy ő is hasonló érzelmi hullámvölgyben tengeti mindennapjait, de megtörtént. Huzavonák után elsőnek neki mondtam el tömören problémáimat, bár a mai napig nem tudom mi vett rá. Talán csak annyi, hogy eljött az ideje, hogy befalazott világomból kitörve megnyíljak valakinek? Lehet! Felbuzdulva, mély szégyenemet háttérbe szorítva teszem meg azt a lépést, amit már nagyon rég meg kellett volna tennem: Bocsánatot kérek, hogy elfordultam tőled és családodtól, de (most jön a magyarázat)… Magyarázat! Anno, mikor nálunk voltatok Adrival és a gyerekekkel, már akkor sem volt minden rendbe körülöttünk Pankával (nem érzelmi dologról van szó). Ahogy telt az idő, úgy ezek a problémák feltornyosultak, és jelen pillanatot tekintve, agyonnyomtak. Ahogy kezdtem levelem, sajnos tényleg minden megváltozott. Azt, hittem, hogy az életem, s vele Panka élete is jobb irányba halad majd, de ez nem így történt. Az esküvő után egyre jobban süllyedni kezdtünk az adósság mocsarába, a válság is meghozta gyümölcsét, mintha 4 éven keresztül nem is törlesztettem volna semmit. 1,7 millió Ft-ot vettem fel, most 1,5 millió Ft van vissza. Jó mi? Havi törlesztője több mint 50.000 Ft. Az anyagi mellett a munkahelyi negatívumok melyeket nap, mint nap éltem, lelkileg teljesen kikészítettek. Apám (mostoha) és az öcsém munkanélküli lett, anyám háztartásbeli, sehova nem veszik már fel. Panka anyja, nagymamája és nagypapája betegeskednek, illetve mindkét család messze van Szegedtől. Anyagilag egyikük sem tud segíteni, de igazából el sem várnánk. Fiúnk születése előtt ki akartak tenni a honvédségtől, de időbe léptem, a lövész világot letéve, műszaki katonává lettem. A fene se tudja, hogy jobban jártam e, de nem is nagyon érdekel. Teljesen kiégtem, jobban mint Szentendrén. Kiábrándultam ebből az egész katonásdiból! Szívem szerint hagynám az egészet és leszerelnék, de a család miatt már nem lehet az ember felelőtlenül bátor. Ami nagy érvágás volt, hogy 4-5 misszióról simán lehúztak, mindenféle ostoba ürüggyel. Nagyon kellett volna a pénz…, kinek nem! Az a baj, hogy állandóan hallom, hogy bizonyítanom kell, de esélyt nem adnak rá! Most meg már cseszhetik a bizonyításaimat! Feketelevesként Márk nyitott gyomorszájjal született, amit az elején természetesen nem vettek észre. Így 3-4 hónapon keresztül, mint a zombik úgy éltünk, mert aludni, mg enni sem igazán hagyott bennünket. Én kb. 10 kg-ot gyorsan ledobtam az ideg, meg az ételhiány miatt, Panka soha nem árulta el mit mutatott neki a mérleg. Márk betegségének a hozományát szenvedjük és nyögjük most. Márk gyógyszeres kezelése havi 40 ezer Ft, savlekötő, sűrítő porok, tejallergiára, meg a fene se tudja mire szed szerencsétlen annyi gyógyszert. Kriszta annyit fűzött ehhez, hogy ő a helyünkben, ezekkel a kondíciókkal nem vállalt volna gyereket. Mindig is szegény voltam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire rossz lesz majd. Ráadásként meghalt a biológiai apám, az öreg Török, ki távozásával 3-4 millió Ft adósságot hagyott rám + a temetési költség, stb. 31 év alatt leszarta a fejem, most mégis a vér kötelez. Nem én akarom így, a jog, a bankok, az önkormányzat, és a testvéri. Tényleg megváltozott minden! Annyira magamba fordultam, hogy nem is nagyon beszéltem senkivel, most is (az új helyen) azon vagyok, hogy minél kevesebbet tudjanak rólam és minél kevesebbet érintkezzek emberekkel. Szegény Panka is erős depresszióba esett a kilátástalan helyzetünk miatt. Minden, amit terveztünk dugába dőlt, hisz minden pénzünk elmegy a kötelezőkre (számlák, hitelek, albérlet, garázs, bérlet, Márknak ruha, meg a gyógyszer). Láthatod, hogy nekünk nagyon az étel és a ruházkodás nem fér bele. Bliccelnem kell lejárt étkezési jegyekkel, hogy bent tudjak enni, így arra nem kell költeni. Nevetséges! Aztán, vagy sikerül, vagy nem. Anno Szentendrén te láttál már rossz, ramaty állapotban, most sokkal rosszabb, minden. Az fáj a legjobban, hogy szégyellem, amivé lettem… szégyellem azt, hogy nem tudom a családomat eltartani… sajnálom, hogy elfordultam tőletek, és másoktól… szégyellem azt, hogy kiveszett belőlem a küzdeni akarás. Sajnálok mindent! Utóiratként Sok idő telt el, és csak remélni tudom, hogy egyszer megbocsájtotok nekem e kilengésemért. Soha nem feledtelek titeket, de ez a töménytelen negatív szenny megmérgezett. Bevallva fájt mikor meséltél, hogy nálatok jó irányba fordult minden. Nem az irigység miatt, hanem a tudat, hogy mi meg csúszunk lefelé. Szégyelltem magam és nem mertem bevallani igazából senkinek, hogy egyre rosszabb a sorsunk. Azt meg, hogy bocsánatkérésemet és magyarázatomat e formába teszem, ez azért van, mert így könnyebb. Telefonon keresztül meg nem tudtam volna így összeszedni a gondolataimat. Sőt, féltem volna attól, hogy fel se vetted volna a megérdemelt harag miatt. Remélem, tényleg, hogy megbocsájtotok. Üdvözlettel!
Szeged, 2013. 03. 14.
TUDJ FELÁLLNI!
A lónak négy lába van
Mégis megbotlik.
Jó-párszor botlottam én is,
Sőt, estem nagyokat, de
Tudni kell elviselni a történteket,
S tudni kell egyedül felállni!
Segíts magadon Isten is megsegít.
Ha képtelen vagy rá nem érsz semmit!
Algyő, 2013.03.14.
HARCOS LÉLEKHEZ
Bármi is lesz ma itt,
Nyersz vagy veszítesz, nem számít!
Csak az számít, hogy tudd...
Készen állsz:
Szívedből űzd ki a félelmet,
Figyeld lelked irányítását,
Elméd hangolódjon rá a küzdelemre,
Majd légy büszke, hogy itt voltál és harcoltál,
Hisz rád is büszke: a csapat, az edző és a család!
Hódmezővásárhely, 2013. 03. 22.
KÉRDÉSEIM
Feledném a szót, hogy szánalom,
Ez nekem a kín, a bánatom.
Szánnak amerre megyek,
Szánnak, ha megszólalok,
Szánni fognak akkor is, ha meghalok?
Elég volt már mindenből,
Elég volt e felhalmozott sűrű szennyből,
Szétfoszlódhatna a nincstelen életem,
Felvirágozhatna kopár lelkem.
Istenem, mikor érek be a változásra?
Visszafogott tettekkel próbálom javítani
Az elkövetett sok-millió rosszat,
Bűnös sorsom párszor már leróttam.
Nem látom az alagút végét: minden sötét!
Nem is tudom..., érdemlek én jobbat?
Kettősségben vagyok a csóróságom miatt:
Hisz megkeserítem szeretteim életét,
Kik gyűlölnek, s ez irányukba tőlem is kölcsönös,
Boldogságot hozok én.
Mi ez?
Mért van ez így?
Keresem a megoldást, ... arra azt mondanák: menekülés,
Halálommal az adósság úgyis fennmaradna,
Azt meg nem igazán szeretném.
Mi lesz a kiút?
Isten hol vagy?
Segíts!
Gyermekem, ha felnő,
Remélem nem fog szégyelleni engem,
És megérti majd azt, hogy nem volt más...
Én is ebbe nőttem!
Már nincs több kérdés, már csak a semmi maradt!
"minden nap keresem a megoldást, hogy jobbá tegyem a családom életét, de az állam hatalmas lábával tipor.
Taposott már porba, bélsárba, s betonba, de mindig felálltam.
Állok most is, de nehéz kiutat találnom a nyomorúságból.
Talán soha nem sikerül..."
Szeged, 2013. 04. 02.
SÖTÉT LOVAG
Sötét barlangomban ülök,
Szolgám készíti a gépet!
...
Munkálatba kezd:
Tűvel belehasít bőrömbe,
Harcos motívumokat varr belém,
Mi félelmet kelt majd ellenségeimben.
Mért is jó ez?
Árnyék vagyok e rothadó világban,
S ha egyszer is valaki megpillant,
Az kérje tőlem kínkeserves halálát.
Teljesíteni fogom a kérést!
...
Kész vagyok:
Torz testemen a halál és a gyűlölet jelei,
Ezek adnak erőt démoni lelkemnek.
S amikor majd kilépek az árnyak világából,
Pusztulást hozok az egész világra!
"csak, hogy tudjátok, mindenkit ellenségemnek tekintek!"
Szeged, 2013. 04. 05.
ALTATÁS
Gyermekem mellett fekszem, altatom,
Álmosan dünnyög nekem, boldogan hallgatom.
Befejezvén, én dünnyögök valami gyermeteg dallamot,
Szuszogása lassul, eljött az alkalom.
Alkalom arra, hogy magára hagyjam, had pihenjen,
Ekkor simogatni kezdi kezem, ne hagyjam ott, szeretgessem!
Dehogy teszem, erősebben fogom picinyke kezét,
Sötét van a szobában, de rám nyitja kék szemét.
Szerető pusszantást lehelek telt orcájára,
Mosoly ül ki ugyanoda, megremeg minden porcikája.
Lassan konyul-e mosoly, s vele csukódik a szeme,
Megszűnik simogatása, elernyed kis keze.
Szép álmokat babuskám!
Szeged, 2013. 04. 15.
HINNI…
Elvesztetem a hitem;
Az emberekben és a világban is.
Nem tudom milyen csoda kellene,
Ahhoz, hogy ez változzék.
Próbáltam igazodni
Az élet ritmusához,
Hozzám viszont
Senki sem próbálkozott.
Belefáradtam az örökös ''mindig én''-be,
Belesavanyodtam
A reménytelenségbe.
Gyermekem léte
Az egyedüli fénysugár,
Napként életem középpontja
S mi lelkemre meleget ád.
Feleségem szerető pillantása,
Gyógyír szívem bánatára,
Olykor viszont búja
Keserves terheket ró vállaimra.
Nehéz boldogan élni,
Tudatosan pozitívan létezni.
Fortuna talán segít, de
Karma úgy is bevégez.
Hinni, miben kéne?
A halálban?
Már benne sem lehet,
Mert nem úgy jön, ahogy kéne.
Hinni, minek kéne?
Nem változik semmi...
Vagy mégis?
Igen, rosszabb lesz!
Algyő, 2013. 04. 17.
MAMÁMHOZ
Mikor megszülettem oly boldog voltál,
Az örömtől színes lepkéket fogtál.
Nevelni kezdtél, mert rád maradt a sorsom,
Anyám dolgozott, te maradtál velem, otthon.
Mindig óvtál, kezem kezedbe téve,
Már tudom, több voltam, mint az életed része.
Most, hogy az idő vaskeze megfogott, bánt engem a sorsod.
Múltban élsz, s csak azt hangoztatod,
Nem ismersz meg, nekem fáj, nekem ez gond.
Bár elfogadom a betegséget, de rossz téged így látni,
Rossz e jelenben a múltban élni.
Szeged, 2013. 04. 17.
VESZETT KUTYA
(dalszöveg)
Veszett kutya vagyok;
Kedvesen mérges;
Veszett kutya vagyok;
Ki a véredre éhes!
Egyedül járom az utam,
De ha meglátlak téged
Oda sündörgök hozzád
Kedveskedem szépen.
Mikor már megbízol bennem
S simogatni kezdesz,
Beléd marok egy nagyot,
Had hulljon a véred.
Megfertőzlek, nincs menekvés
Gyógyír nincs e korra,
Szenvedsz halálodig
Ezt kívánja a falka.
Már ketten járjuk
A méregnek ezt az útját,
Ketten bújunk, s fertőzünk,
Növekszik a létszám.
Veszett kutya vagyok,
Kedvesen mérges,
Veszett kutya vagyok,
Ki a véredre éhes!
Algyő, 2013. 04. 18.
A SIKERRŐL
A siker kényes dolog,
Szépen kell vele bánni, hisz
Magasról nagyot lehet esni,
S fájdalmas lesz az ilyem csalódás!
Szeged, 2013. 04. 25.
SZELLŐ VAGYOK…
(Népdal)
Szellő vagyok,
Oh, de szellő,
Gondjaimat távol vivő.
Vágytan én
Messzi földre, de
Eltévedtem a Sűrű ködbe.
Imádkoztam Istenemhez,
Vigye ködét,
Had mehessek.
Szellő vagyok,
Oh, de szellő,
Szép hazámtól
Messze élő.
Ahol vagyok,
Csak fújdogálok,
Kevés vagyok,
Haza vágyok.
Magyarország,
Te ki vertél,
Vágyom én rád,
Nincs ez rendjén.
Tagadnálak, de
Nem tudlak,
Felednélek, de
Nem tudlak.
Szellő vagyok,
Oh, de szellő,
Érzéseimen
Elmerengő.
Mi van velem?
Azt sem tudom,
Ki vagyok már?
Azt sem tudom.
Szerelmem is
Éji virág,
Mátka Holdnak
Úgy hívják.
Szellő vagyok,
Oh, de szellő,
Nékem ez már
Elegendő.
Szeged, 2013. 04. 27.
SZÚNYOG…
Szúnyog seregekkel harcoló,
Kivénhedt békakatonák vagyunk,
Fegyverünk a nyelvünk,
Ha működik akkor megmentő
Ha nem, akkor belehaló!
Szeged, 2013. 05. 04.
NEGATÍV AFORIZMA
Az életem egy nagy pöcegödör...
Ahova mindenki beleszar!
Hódmezővásárhely, 2013. 05. 12.
UNDORODOM AZ ÉLETTŐL...
Reggelente mikor kinyílik a szemem,
Már akkor arra vágyom, hogy
Este legyen, és lecsukhassam!
"Bár végleg lecsukódna!"
Hódmezővásárhely, 2013. 05. 12.
POZITÍV GONDOLAT
A jelen megszorításai-szenvedései,
Jövőnk boldogságának kulcsa!
Szeged, 2013. 05. 21.
ÚTRA KELVÉN
Fészkelődik a pásztorbot a sarokba,
Jelzi, hogy dolga van néki.
Én, Kendje meg kiegészítve őt
Mék véle távlatokba, nehogy
Elvesszék-e nagyvilágba.
Megpödröm bajcom, s felhúzom
Csizmám, ködmönöm magamra
Terítvén, elhagyom kalyibám.
Kezembe veszem botom,
Irányt ad a poros út.
Hódmezővásárhely, 2013. 05. 24.
BAZSI VAGYOK…
Bazsi vagyok, nem jól vagyok:
Ágyéktáji viharok,
Toldi Zsuzsi,
Tőled kivagyok.
Szép makk repesztő Izmos pinád,
Tudd meg, nálam
Nagy a hiány.
Nagy faszomra
Levedzhetnél, egy-kettőre
Jobban lennék.
Győrújfalu, 2013. 06. 11.
A BÜDÖS DAL
(Posta Norbert emlékére)
Rap:
Posta norbi vagyok,
Ki énekli e zenét.
Annyira jó ez, hogy
Csengőhangnak Is befér.
Refrénje egyszerű,
Gyere énekeljed velem
Szagos a történet, de
Én így szeretem...
Na tessék:
Ref 2x: Büdi,büdi,büdi,
Ó de büdi,
Jaj, de büdös vagyol...
Te csöves!
Sopron, 2013. 07. 01.
NINCS KIÚT…
Nincs kiút, mondták már sokan nekem...
Én is így voltam, de már nem hiszem!
Halványan, de már látom az út végét,
Csak a mentén lévő keserűség fái
Ne hullajtanák rám méreggel teli gyümölcsüket.
Óhatatlan eszem azt, részegít és álmosít, nem érzem lábam, lelassít.
Mi van velem?
Gyengül a testem, feladásra kész, de tudatom erőszakol,
Ezt nem tehetem meg!
Végig csinálom, ha el is vesztek mindent,
Engem adóssággal ne temessenek el.
Budapest, 2013. 08. 08.
MINDEN JÓ VOLT…
(Bata Tibornak)
Minden jó volt, míg a távolság elszakított tőlem;
Vagy valami más?
Ez nem szerepelt a kőben...
A kőben mi lelkem ablakát törte millió darabra;
A kő is ketté tőrt, de csak egy
Fuck-ot vágott az arcomba.
Úgy látom, ennyit ért az öt év együtt töltött percei;
Utolsó pillantása rideg, homályos volt szemei.
Megszűntem létezni számára,
S már más hoz neki mézes álmot;
Most húzhatok a sorban másik számot.
Kár volt vállalni annyi keserűséget;
Nem érte meg boldognak lenni...
Feledem minden szépséget.
Harcba kezdek a világgal;
Benne élő lelkekkel...
Új korszak jön el,
Ez a korszak Én leszek!
"volt egy lány, ki kitépte barátom szívét...
nem sokáig fog dobogni az övé sem!"
Szeged, 2013. 08. 20.
HARCOS SZÍV
Rajongás a küzdelem (heve) iránt,
Gyermeteg gondolat csupán?
Életem minden perce erről szólt,
Nevemen nem is esett folt.
Cseperedvén lelkemben a tűz magasra csapott,
Még akkor is, ha pofonokat kaptam...
Rengeteget, s nagyot!
Versenyek izgalma, a végkimenetel várása,
Öröm a szívben, mikor a néző szája tátva.
Hálás mosoly, érem a nyakba,
Kupa a kézbe, csók az arcra.
Sikerek tömkelege, mi idővel fakulni kezd,
S az ember mikor már csak magáért edz,
Akkor van az, hogy lassan elmúlik az álom,
Más lesz a tét, más lesz a vágyálom.
A család ahogy egyre nagyobb teret kap,
Úgy szorúl vissza minden más...
Minden ami rég számított,
Minden amiben őrült mód hittem.
Másodlagos mámórként, néha visszatérnek
Gondolatok s mozdulatok, de már nem lényeg.
Harcos szívemben némán pislákol a láng,
Talán várja, hogy újra lobbanjon
S magaslatra szálljon.
Hódmezővásárhely, 2013. 09. 08.
A NAGY TERV
“Tömeg, gyorsaság, erő
Ez a három dolog,
Mi előttem lebeg.”
Mérgeket fecskendezek magamba,
Hogy drasztikus változáson menjek át.
Célom a másság, kitűnni vágyás,
Feledni a szürkeséget.
Durvább leszek mint voltam,
Hagyom a démonaim garázdálkodni,
Így ismét magamra találok,
Nem kell többé játszanom.
Nem mer szólni rám senki,
Nagy leszek, gyors és erős,
Áldott mérgek hassatok,
Ivódjatok belém.
Szeged, 2013. 09. 13.
VÁGYÓDÁS III.
Lassan 32 évesként,
Még mindig arra vágyom, hogy
Halljam:
„büszke vagyok rád!”
Viszont, már ott tartok, hogy
Nem érdekel, ki mondja,
Csak lássam, s érezzem azt, hogy
Őszintén mondja nekem.
Szeged, 2013. 10. 06.
SZÜLŐNEK LENNI…
Szülőnek lenni áldás,
Ami nagy felelősséggel jár!
Szeged, 2013. 10. 11.
A HARCMŰVÉSZ LELKE
A tóba dobott kő megbolygatja a tavat,
Kölcsönhatásként fodrozódik annak felszíne,
Bármit is próbálnánk tenni ellene.
Kis idő múlván magától lenyugszik,
S kisimul felszíne.
Viszont ne feledjük, hogy
A kő, amit beledobtunk,
Az ott van a tófenéken.
Ilyen a harcművész lelke is,
Minden misztikum hozzáadása nélkül!
Szeged, 2013. 11. 23.
A TESTEM EGY SZENTÉLY
A testem egy szentély.
A szentélyt tisztelni és ápolni kell,
Így a testemnek mindent megadok
Amit igényel, amire szüksége van,
Hisz ő az a hely, ahol Igazán boldogan élhetek!
Hajdúhadház, 2013. 11. 26.
MINDEN IROMÁNY…
Minden iromány, ami itt szerepel-e könyvben,
Lehet, hogy szar és neked nem tetszik, de
Ez van…,
Ez az igazság…,
Ez mind én vagyok!
Debrecen, 2013. 11. 28.
LÁDÁKBÓL ÉLVE
Mint a vándorló cigányok,
Úgy élünk ládáinkból.
Bizonytalan létünk teher,
Mint cipelünk évek óta.
Egyik ládában a keserűség,
Másikban a bánat,
Pozitív s szép szavak,
Már rég hagyták el számat.
Idővel fekete gorilla ládám lett
Minden kínok tára,
Én s gyermekem rosdáló kopása lett
Feleségem méregként ható álma.
Én már nem álmodom,
Aludni sem merek,
Körülöttem démonok,
S figyelő szemek.
Figyelnek, hogy jó messzire…
Oly messzire kerüljenek minket, hogy
Amink van azt is veszítsük, de
Kérdem én: hogy veszítsük a nincset?
Ismét a peremre került az életünk,
Ismét sötétségbe taszajtódtunk,
Ki segít vissza a fénybe?
Talán túl sokat szarakodtunk?
„valaki elrakhatna minket,
Így ahogy vagyunk
Egy ládába a feledésig…”
Körösladány, 2013. 11. 29.
DARK VERSEK
(Kádár Zsolt nyomdokain)
Teliholdas éjszakán útra kélek,
Nincs oly lény, kitől féllek.
Fekete ruhámban, fehér arccal,
Vérvörös ajkakkal démonként élek.
Lelkem Gothic, halhatatlan,
Testem hüvely, másnak lakhatatlan.
Ha csókot adok egy Goth-Nőnek,
Tudja, hogy már ő az enyém.
Kietlen temető az otthonom,
Gyilkos jeleket magamon hordozom.
Ide csábítom áldozatom,
Mit teszek vele, az a kárhozatom.
*
Íj módon változtam meg miattad,
Hittem benned, hittem a fájdalmad.
Tőrt hordtál magadnál,
Csodáltalak érte.
Hittem, hogy együtt áldozunk fel valakit,
Te engem áldoztál, tőr a hátban, kanyarít.
Kivágtál belőlem egy darabot, vérzek,
Halálvágyam erős,
Dark-mester jer el értem.
Hittem benned, hittem kettőnkben,
Nevünket véstem a halál könyvébe.
Azóta csak démonként járok,
Olykor a sírodnál órákat állok!
*
Kihegyezem szemfogaim,
Vérért kiáltok,
Érzem áldozatom közelségét,
Sírodtól tovább állok.
Becserkészem a vadat,
Játszadozom vele.
Rávetem magam, harapom, de
Megigéz kék szeme.
Nem hittem volna, hogy újra élem,
Mintha te lennél…, életben hagyom.
Hagyom had vergődjön,
Idővel ő keres majd, s megkapom.
Nőmmé teszem,
Gothic lesz lakodalmunk.
Addig pusztítok másokat,
S majd később együtt álmodozunk.
Szeged, 2013. 12. 06.
NYUGALOMRA VÁGYOM
Másra már nem, csak nyugalomra vágyom,
Megtérni otthonomba, hol vár a kedvesem az ágyon.
Oly rossz volt eddig, most nyugalomra vágyom,
Felejtsek el mindent, legyen szép az álmom.
Segíts nekem Istenem, nevedet mindnap imámba foglalom,
Csak remélni tudom, hogy egyszer a kért nyugalmat megkapom.
Szeged, 2013. 12. 13.
BERÚGVA
Tompul az akarat, sikítanak az ösztönök, be vagyok rúgva, suhannak a köntösök.
Mi ez az átok?
Zsibong a fejem, talán a szesz, vagy a nyomorék zene?
Teljesen megőrít, már így is félhulla vagyok, gyötör a hányás meg a fosás, na tünök, oszt szarok.
Tisztuljak, mert nem lesz ez így jó, csak tudnám, mi a faszt keres a kezemben egy kampó?
Elég volt e őrületből!
Szeged, 2013. 12. 14.
BÁNTÓ DOLGOK
Bagon vagyunk Panka, Márk meg én,
Jöttünk az ünnepekre, talán olcsóbb lett a szén?
Én erőszakolom érzéseim, elegem van nagyon,
Játszani kell az örömet...,
Szerinted a tojás megfő a napon?
Kereszték adták utunkra a pénzt, köszönet is érte,
Jövőre megyar lány lesz a világ szépe?
Ők voltak kik érdeklődtek rólunk s ajálották segítségük,
Szamurájoknak hogy hívták a tőrük?
Itt a közöny, meg a megtűrés a barátom, van ki a nevem se tudja...
Isten a sok hülyét mennyire unja?
Sok a háttérben az ármány meg a képmutatás,
Mici a mackó a háza mentén kutat ás?
Bántanak ezek a dolgok, de úgy érzem ezek örökké maradnak...
Mért nincs értelme egyetlen szavamnak?
Kicsit munkálkodtam, hogy segítsem az ittenit, köszönetet nem kaptam...
Csíp az erős pista, a jó mindenit.
Sok a hű-hó, a felesleges duma, minek én nem vagyok ura...
Éjszaka a hold mért íly fura?
A lényege az egésznek, hogy elegem van abból, hogy
Mmindenhol semmibe vesznek!
Bag, 2013. 12. 25.